Az ukrán gáz elzárásával fenyeget a Gazprom

Vágólapra másolva!
Elzárja az ukrán gázcsapokat az orosz Gázprom, ha január 1-jéig nem sikerül megállapodásra jutni az ukrán és orosz félnek arról, milyen módom emeljék a jelenlegi, közel ötszörösére az Ukrajnába szállított gázt. A Gazprom szerint az áremelés a korábbi szovjet rendszerről a piaci árra való átállást jelenti, az ukránok szerint viszont így bünteti Moszkva az ukrán nyugatbarát politikát.
Vágólapra másolva!

Kétoldalú megegyezés hiányában, az orosz fél január elsején elzárja az Ukrajnába földgázt szállító csővezetéket - jelentette ki vasárnap az illetékes orosz vállalat képviselője, növelve az Ukrajnára nehezedő nyomást a gáz áráról hónapok óta folyó vitában. "Amennyiben a tárgyalások kudarcba fulladnak, január elsején, moszkvai idő szerint 10 órakor leállítjuk az Ukrajnába irányuló gázszállítást" - jelentette ki Alekszandr Medvegyev, a Gazprom konszern export üzletágának elnöke.

Az orosz cég álláspontja szerint az áremelés, amelynek értelmében 1000 köbméter földgázért a jelenlegi, nem egészen 50 dollár helyett, 230 dollárt kellene fizetnie Kijevnek. Ez annak a stratégiának a része, amelynek keretében a Gazprom, a szovjet korszak kedvezményes árairól, áttér a nemzetközi piac szabályai szerinti kereskedésre. Kijevben elutasítják az orosz követelést, mert az ukrán tárgyalók szerint Ukrajnának átmeneti időszakra van szüksége, amíg gazdasága alkalmazkodni tud az új feltételekhez, a csaknem ötszörösre emelkedő gázárhoz. Emellett az ország vezetői - akik az egy évvel ezelőtti, békés forradalommal jutottak hatalomra - azzal vádolják a Gazpromot, hogy engedelmes eszköze a Kreml terveinek, amelyeknek célja megbüntetni Ukrajnát új, nyugatbarát irányvonala miatt.

A Gazpromnak nagy fejtörést okoz, hogy az ukrajnai csővezeték elzárása ne sújtsa a konszern közép- és nyugat-európai vásárlóit is. Az utóbbi térségbe irányuló orosz gázszállítmányok 80 százaléka ugyanis Ukrajnán keresztül éri el a célországokat. Az aggályok eloszlatása végett a Gazprom pénteken nyilvános próbát tartott demonstrálva, hogy képes Ukrajnát kiiktatni a gázellátásból anélkül, hogy a lépés kihatással volna a nyugati szállítmányokra.

Az ukrán gázszolgáltató vállalat elnöke szerint az orosz Gazprom-cégnek nincs jogalapja ahhoz, hogy elzárja az Ukrajnába földgázt juttató csővezetéket. Alekszej Ivcsenko vasárnapi nyilatkozata szerint a Naftogaz Ukraini és a Gazprom üzleti kapcsolatát, az ukrán földre érkező gázszállítmányok mennyiségét, hosszú távú szerződés szabályozza 2003. és 2013. között. "Ha a Gazprom megsérti a fennálló megállapodásokat, ezért a felelősséget az orosz félnek kell viselnie" - hangoztatta az ukrán illetékes. "Sem műszakilag, sem jogilag nem lehet elzárni a gázt, ezért január elsejével semmi nem fog változni" - tette hozzá.