Györgyként lépne trónra Károly herceg

Vágólapra másolva!
Állítólag a György nevet venné fel királyként Károly herceg. A királyi családban is sokan úgy gondolják, szerencsésebb, ha nem Károlyként koronázzák meg a trónörököst, mivel az ilyen néven uralkodó királyokhoz túl sok rossz emlék kötődik - írja a Times.
Vágólapra másolva!

A György nevet venné fel, majdani trónra lépésekor Károly walesi herceg - írja a Times. A brit lap szerint a trónörökös azért nem szeretne III. Károlyként uralkodni, mert boldogtalan asszociációk, a monarchia legvéresebb időszaka kapcsolódik ehhez a névhez. Kedvenc alternatív uralkodói neve VII. György - nagyapja után, aki a legkedveltebb brit király volt az elmúlt évszázadban. A Times a herceg két bizalmas barátjával is beszélt, akik mindketten azt állítják, Károly valóban komolyan gondolkodik a névcserén.

A Károly névre vészterhesnek tekintenek egyes királyi körökben - írja a Times. I. Károly volt ugyanis az egyetlen brit uralkodó, akit kivégeztek (az angol polgárháború után, 1649-ben lefejezték). Fia, II. Károly 1660-ban tért vissza a trónra, miután 18 éven keresztül száműzetésben élt. Ráadásul volt egy III. Károly nevű trónkövetelő is, aki ugyan 1746-ban egy vesztett csata után kénytelen volt elállni követelésétől, de akit manapság is romantikus hősnek tekintenek a skótok.

A György ugyanakkor más. VI. György például roppant népszerű és kiemelkedő uralkodó volt, aki együtt küzdött népével a háború alatt. "György király és Erzsébet kirélyné csodálatos volt. Úgy gondolom, VII. György és Kamilla királyné is nagyon csodásan hangzik" - mondta a Timesnak Patrick Cracroft-Brennan genealógus.

A walesi herceget képviselő Clarence House szerint már régóta gondolkodnak a koronázásról, de hivatalosan még nem esett szó róla. Annyit közöltek, hogy időben meghozzák majd a döntést.

Eddig az elmúlt hat uralkodó közül négyen léptek trónra más néven, mint amilyenen megkeresztelték őket. A most uralkodó Erzsébet királynő apja, VI. György például hercegként az Albert nevet használta.