Washington cáfolja, hogy verték Szaddámot

Vágólapra másolva!
Képtelennek nevezte és határozottan visszautasította szerdán a washingtoni Fehér Ház Szaddám Huszein iraki exdiktátor állítását, miszerint az amerikaiak "ütlegelték és kínozták" a börtönben.
Vágólapra másolva!

A Fehér Ház tagadja, hogy bántalmazták volna a volt iraki diktátort. Azt gondolom, ez az egyik legképtelenebb dolog, ami az utóbbi időben elhagyta Szaddám Huszein száját - mondta Scott McClellan fehér házi szóvivő újságíróknak.

A volt diktátor "pont az ellenkező bánásmódban részesül, mint ahogyan az általa irányított rendszer bánt az emberekkel, akiket bebörtönzött és megkínzott pusztán azért, mert elmondták a véleményüket" - tette hozzá.

A volt iraki elnök a nap folyamán az ellene és hét vádlott-társa ellen emberiesség elleni bűnök elkövetésének vádjával zajló perben eljáró bíróság előtt azt állította, hogy az amerikaiak "ütötték és kínozták". "Ütöttek minden testrészemen, és ennek a nyomai még most is látszanak" - mondta.