Másféltucat romániai településen van madárinfluenza

Vágólapra másolva!
Eddig 18 településen mutatták ki a madárinfluenza vírusát Romániában. Az október elején a Duna-deltában megjelent kórokozó dél és nyugat felé terjed, már Bukarest közelében jár.
Vágólapra másolva!

Már 18 romániai településen mutatták ki a madárinfluenza vírusának megjelenését - jelentette be szombat este Gheorghe Flutur román mezőgazdasági miniszter. A fertőzött települések az ország öt délkeleti megyéjében helyezkednek el: Tulceában, Brailában, Ialomitában, Galatiban és Calarasiban; ez utóbbi a fővárostól, Bukaresttől alig pár tucat kilométerre fekszik. Október 7. óta, amikor a Duna-deltában felfedezték az első madárinfluenzás eseteket, a betegség egyre inkább dél és nyugat felé terjed, olyan területekre, amelyek már nem esnek a költöző madarak vándorlásának útjába.

A Romániából érkező mintákat vizsgáló és a veszélyes vírus jelenlétét kimutató nagy-britanniai laboratóriumok szerint magát Bukarestet egyelőre nem fenyegeti a járvány, ugyanakkor számítani lehet a vírus megjelenésére a főváros agglomerációjához tartozó, sok esetben tóparton fekvő településeken, ahol sok szárnyast tartanak.

A hét végén az egészségügyi hatóságok Bukarestet is riadókészültségbe helyezték. A szakemberek rendőrök segítségével próbálnak mindent megtenni, hogy a vírus ne jusson el a városba, s ennek érdekében közúti fertőtlenítő szűrőpontokat létesítettek a bevezető útvonalakon, valamint állatorvosokat rendeltek a Calarasi megyével határos településekre.