Óriási közúti fennakadások Ausztriában

Vágólapra másolva!
Jelentős közúti fennakadásokat okozott a zord időjárás Ausztriában. A széllökések sebessége elérte az óránkénti 170 kilométert is. A felső-ausztriai területen a téli gumik nélkül közlekedő teherautók megcsúszása miatt leállt a közlekedés, 10 órán keresztül fagyoskodtak járműveikben az úton levők.
Vágólapra másolva!

Az osztrák autóklub jelentése szerint szombat reggel 9 órára helyreállították a forgalmat az A9-es autópálya felső-ausztriai szakaszán, ahol a megfelelő téli gumik nélkül közlekedő teherautók megcsúszása miatt leállt a közlekedés. A rövid idő alatt 10 kilométeresre dagadt dugóban 10 órán keresztül fagyoskodtak járműveikben az úton levők, amíg a tűzoltóság ki nem segítette a bajból a mozgásképtelenné vált kamionokat, és elvontatták a kisebb koccanásokban megsérült járműveket.

Ausztriában csak anyagi károkat okozott a napok óta tartó orkánerejű szél, amelynek tombolása pénteken hágott a tetőfokra. Az osztrák sajtó által Doriannak elkeresztelt szélvihar sebessége a felső-ausztriai Feuerkogelnél elérte az óránkénti 170 kilométert, de Salzburgnál is 135, Bécsnél pedig 126 kilométeres óránkénti szélsebességet mértek.

Szombaton Stájerországban okozott közúti közlekedési káoszt a havazás, amelynek következtében egyes helyeken 1 méterrel is megnőtt a lehullott hó vastagsága. Lavinaveszély miatt lezárták a Phyrnpass utat, több útvonalon kötelezővé tették a hóláncok használatát minden gépjármű számára. A magasabb hegyvidéki területeken az ötfokozatú skálán 3-ra és 4-re emelték a lavinaveszély mértékét.

Tirol magasabban fekvő vidékein az utóbbi 24 órában mintegy 80 centiméterre nőtt a frissen hullott hó vastagsága, ahol az utakon keresztbefordult járművek több helyen is közlekedési dugókat okoztak. A szakértők felszólították a téli sportokat űzőket, hogy a megnövekedett lavinaveszély miatt csak a kijelölt pályákat használják.