Nem ismerték fel, ezért elengedték Zarkávit

Vágólapra másolva!
Az iraki belügyminiszter-helyettes szerint az iraki biztonsági erők tavaly egyszer elfogták Abu Muszab az-Zarkávit, de a keresett terroristát elengedték, mert nem ismerték fel. A bejelentést amerikai források nem tudták megerősíteni, de közölték, elképzelhető, hogy ez történt - jelentette a CNN.
Vágólapra másolva!

Tavaly, egy alkalommal az iraki biztonsági erők elfogták Abu Muszab az-Zarkávit, az irkai al-Kaida vezetőjét, az USA által egyik, leginkább keresett terroristát - jelentette a CNN az iraki belügyminiszter-helyettesre hivatkozva. Huszein Kamal szerint al Zarkávit, akinek a fejére 25 millió dolláros vérdíjat tűzött ki az Egyesült Államok, nem ismerték fel, ezért el is engedték. A kormánytisztviselő további részleteket nem közölt. Amerikai források nem tudták megerősíteni a hírt, de egy CNN-nek nyilatkozó amerikai tisztviselő nem zárta ki, hogy igaz lehet.

A 39 éves Zarkávit több alkalommal is majdnem kézre kerítették a szövetséges erők. Legutóbb áprilisban rohamoztak meg egy kórházat Ramádiban, miután olyan értesüléseket szereztek, hogy ott rejtőzik a lefejezéseiről és pusztító robbantásos merényleteiről hirhedt terrorista. Végül egy gyanúsítottat sem találtak.

Februárban ugyancsak majdnem elfogták a jordániai születésű férfit, amikor olyan tippet kaptak a katonák, hogy Zarkávi Ramádiba igyekszik egy találkozóra. Az őt szállító kocsit megfigyelés alá is vette egy Predator, pilóta nélküli kémrepülő és útakadályt is felállítottak előtte, de utasai, amint meglátták az ellenőrző pontot, visszafordították a kocsit. A katonák több kilométeren keresztül üldözték a járművet, de mire utolérték, már csak a sofőr és a testőr volt a kocsiban, Zarkávi egérutat nyert.