Baradei: Fogy a türelem Iránnal szemben

Vágólapra másolva!
A nemzetközi közösség türelme fogytán van Iránnal szemben - közölte pénteken Oslóban Mohammed el-Baradei; a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) Nobel-békedíjas főigazgatója szerint Észak-Korea arra készül, hogy meghívja őt három évvel azután, hogy kiutasították az országból a NAÜ ellenőreit.
Vágólapra másolva!

"Irán araszolgat, én pedig arra kérem őket, hogy ugorjanak előre" - mondta Baradei, aki az általa vezetett szakosított ENSZ-szervezettel megosztva kapta az idei Nobel-békedíjat. Reményét fejezte ki, hogy az iráni atomprogrammal kapcsolatos főbb kérdéseket márciusig, az Iránról szóló következő NAÜ-jelentés benyújtásáig sikerül tisztázni.

"A labda Irán térfelén van. Iránnak kell tanúbizonyságot tennie a szükséges átláthatóságról" - hangsúlyozta Baradei újságírók előtt, s egyben bátorította az Európai Unió képviseletében Teheránnal tárgyaló Franciaországot, Németországot és Nagy-Britanniát a párbeszéd folytatására.

"Észak-Korea közölte, hogy megfelelő időpontban vissza fog engem hívni. Ezt a múlt hónapban tudatták" - mondta Baradei egy nappal a Nobel-békedíj átadása előtt egy nappal a norvég fővárosban tartott sajtóértekezletén, de további részleteket nem közölt.

Phenjan 2002. december 31-én utasította ki az országban dolgozó nemzetközi fegyverzetellenőröket, miután bejelentette, hogy megnyitott egy korábban bezárt atomerőművet, amely fegyverekben alkalmazható, dúsított plutónium előállítására is képes.