Brit bombát hatástalanítottak Berlin központjában

Vágólapra másolva!
Ötszáz kilós második világháborús brit bombát találtak csütörtökön délután Berlin központjában, a karácsonyi fényárban úszó Unter den Linden sugárúton; a bombát este felrobbantották. A német fővárosban még vagy ezer fel nem robbant második világháborús bombát sejtenek.
Vágólapra másolva!

A környéket lezárták, nem csak a középen fákkal, hársakkal elválasztott széles utcán, hanem a mellékutcákban is teljesen megbénult a "békeidőben" is akadozó forgalom. A környező középületekben, irodákban tartózkodókat felszólították, hogy menjenek biztonságos helyre.

A bombát a Friedrichstrasse és az Alexanderplatz közötti szakaszon, a Humboldt Egyetem főbejáratának közelében, Nagy Frigyes lovas szobránál találták három és fél méter mélyen, függőleges helyzetben. A közvetlen közelben található a Német Történeti Múzeum, Karl Schinkel alkotása, az Új Őrház (Neue Wache), állami koszorúzások színhelye, Berlin leghíresebb operaháza, a Staatsoper, a frissen rendbe hozott, August Bebelről elnevezett tér, ahol korcsolyapályát alakítottak ki és az egyik legelegánsabb karácsonyi vásár üzemel.

Az operaház úgy döntött, hogy Muszorgszkij Borisz Godunovjának főpróbáját vasárnapra halasztják. A Humboldt Egyetemen megszólalt a tűzriadót jelző csengő, mindenkinek tudtára adva, hogy el kell hagynia az épületet.

A bombának először a gyújtószerkezetét szerelték ki, majd két kisebb robbanószerkezet a bombatestet is hatástalanította. A homok tizenöt méter magasra lövellt fel, de Nagy Frigyes szobrának nem esett bántódása. A német fővárost 1943 őszétől kezdve sorozatosan bombázták a szövetségesek, szakemberek szerint még körülbelül ezer fel nem robbant bombát rejt a berlini föld mélye.

Az Unter den Lindenen jó ideje felújítási munkák folynak, a sugárút egyetlen felvonulási terület. Az út végénél, a Brandenburgi kapunál metróállomást építenek, a magyar nagykövetség is csak gyalog közelíthető meg.