Nem ment el tárgyalására a feldühödött Szaddám

Vágólapra másolva!
Nem jelent meg perének szerdai tárgyalásán Szaddám Huszein. A volt iraki diktátor ügyvédei a bírókkal, majd védencükkel egyeztettek, a tárgyalás ezért egy órával később kezdődött. Azt ugyanakkor nem tudni, Szaddám végül megjelent-e bírái előtt.
Vágólapra másolva!

Egy órával később kezdődhetett csak meg Szaddám Huszein perének szerdai tárgyalása, a volt iraki diktátor ugyanis nem jelent meg bírái előtt. Védői bizalmas konzultációkat kezdtek a bírósággal a per folytatásáról, majd egyeztettek védencükkel. Azt egyelőre nem tudni, hogy a volt diktátort végül sikerült-e rábeszélni, hogy jelenjen meg bírái előtt, vagy távol marad a mai tárgyalástól.

A bagdadi bíróság elvben a vádlottak - Szaddám és hát bűntársa - távollétében is folytathatja a meghallgatásokat. Igazságügyi források szerint ugyanakkor a bírói testület elnöke igyekszik majd elérni, hogy a volt iraki diktátor mégis ott legyen a tárgyalóteremben.

Szaddám már a keddi - kilenc órán át tartó - tárgyalás végén azzal fenyegetőzött, hogy bojkottálja az eljárást, mivel szerinte "a bíróság igazságtalan". Azt kérdezte a bíróktól kiabálva, szándékosan csinálják-e, hogy a vádlottakat elcsigázottan hurcolják a tárgyalásra, és arra is panaszkodott, hogy neki és társainak nincs tiszta ruhája (állítása szerint három napja ugyanazt az alsóneműt és inget kell hordania), nem zuhanyozhatnak, nem imádkozhatnak, és nem szívhatnak el egy szál cigit sem.

"Ez terrorizmus" - fakadt ki, és a végén pokolba kívánta bíráit: "Eredjetek a pokolba, ti amerikai ügynökök!" - kiabálta. Ebben a pillanatban megszakították a tárgyalás televíziós közvetítését és a függönyt is lehúzták, így a teremben lévő tudósítók sem értesülhettek arról, mi történt a továbbiakban.

A keddi tárgyalás során öt szemtanút hallgattak meg az 1982-es dudzsaili mészárlással kapcsolatban. A tanúk - három férfi és két nő - egy függöny mögött tanúskodtak, hangjukat eltorzítva közvetítették a mikrofonok. A tárgyalás során ugyanakkor több technikai probléma is akadt a torzítóval - egyszer például ki kellett kapcsolni, mivel nem lehetett érteni egy tanú szavait.

Eközben Bagdadban, szülei háza elől elrabolták a Szaddám-per egyik biztonsági őrének nyolcéves kisfiát. Az iraki rendőrség, amely szerdán adott ki közleményt a bűncselekményről, egyelőre nem tudja, hogy a gyermekrablás összefüggésbe hozható-e a tárgyalással.

[origo]/MTI