Kórházba szállították Margaret Thatchert

Vágólapra másolva!
Kórházba szállították szerdán Margaret Thatcher volt brit miniszterelnököt. Nem hivatalos értesülések szerint Thatcher éppen fodrásznál volt, amikor elvesztette eszméletét, és biztonsági kísérője vitte kórházba.
Vágólapra másolva!

A 80 éves, a politikától már szinte teljesen visszavonult egykori konzervatív kormányfő az első bejelentés szerint rosszullét miatt szorul orvosi ellátásra. A Konzervatív Párt szóvivőjének szerda esti nyilatkozata szerint a londoni Chelsea and Westminster kórház orvosai "elővigyázatosságból" tartották bent éjszakára Margaret Thatchert, de az orvosok bíznak abban, hogy a beteg csütörtökön hazamehet.

Lady Thatcher, aki 1979-től tizenegy éven át volt a Downing Street-i miniszterelnöki rezidencia lakója, és menesztése után bárónői rangot kapott, október 13-án ünnepelte 80. születésnapját fényes rendezvény keretében, II. Erzsébet királynő és Tony Blair jelenlegi munkáspárti miniszterelnök, valamint csaknem hétszáz meghívott vendég jelenlétében.

Margaret Thatcher évek óta egészségügyi problémákkal küszködik, számos kisebb szélütésen esett át, és mióta két éve megözvegyült, egészségi állapota - környezete szerint - még tovább romlott.