Vágólapra másolva!
Olasz és külföldi előadóművészek nehezteltek meg a helyi sajtón keresztül a pápára, mert XVI. Benedek a szombati karácsonyi vatikáni ünnepi koncert alkalmával nem fogadta őket magánkihallgatáson. Ezt elődje, II. János Pál minden évben megtette.
Vágólapra másolva!
Fotó: MTIrightXVI. Benedek pápa

Az áprilisban elhunyt katolikus egyházfő minden évben kitüntette a hangverseny szereplőit azzal, hogy személyesen találkozott velük, és ha nem is vett részt minden egyes koncerten, videoüzenetet küldött nekik. XVI. Benedek azonban nem jelent meg a szombati hagyományos koncerten, és pápai audiencián sem fogadta a művészeket.

Richard Cocciante, az egyik érintett keserűen állapította meg: "nem tartom helyénvalónak ezt, mindannyian vártuk a találkozót. Sokkal jobban csodálom az előző pápát, aki még betegen is fogadta a résztvevőket".

Egy másik művész, Claudio Baglioni úgy fogalmazott, hogy nagyon szeretett volna Joseph Ratzingerrel találkozni, mint ahogy két alkalommal osztályrészül jutott neki a szentatyával való találkozó Karol Wojtyla pápasága idején is.

A többi meghívott vendég közül Nicky Nicolai jazzénekesnő, valamint szaxofonos férje, Stefano di Battista, Renato Zero énekes és az ír Cranberries együttes énekesnője, Dolores O'Riordan ugyancsak sajnálatát fejezte ki a pápai kihallgatás elmaradása miatt.