Belga parlamenti igen a melegek örökbefogadási jogára

Vágólapra másolva!
A belga parlament alsóháza 77-62 arányban megszavazta a homoszexuális pároknak örökbefogadási jogot adó törvényjavaslatot. A beadványról márciusban tárgyal a szenátus, a törvény életbelépéséhez itt is többségbe kell kerülniük a támogatóknak.
Vágólapra másolva!

A belga törvényhozás alsóháza, a képviselőház péntekre virradóra, hosszú vita után elfogadta azt a törvényjavaslatot, melynek értelmében Belgiumban homoszexuális párok is örökbe fogadhatnak majd gyermekeket. A törvény hatálybalépéséhez még a felsőház, a szenátus jóváhagyása is szükséges. Itt várhatóan márciusban szavaznak a javaslatról. A képviselőház végül 77-62 arányban fogadta el a jogszabály-tervezetet.

Ha a szenátusban is átmegy a rendelkezés, akkor Spanyolország és Svédország után Belgium lesz a harmadik EU-tagállam, ahol a homoszexuálisok ugyanolyan örökbefogadási jogokkal rendelkeznek majd, mint a többi pár. A belga törvény ugyanis - a spanyolhoz és a svédhez hasonlóan - megengedné, hogy a homoszexuálisok akár külföldi gyermeket is örökbe fogadjanak. Más EU-tagországokban a rendelkezések ennél szigorúbbak: Hollandiában például a homoszexuális párok csak holland gyermeket vehetnek magukhoz, Németországban és Dániában pedig csak olyanok örökbefogadását engedélyezi a szabályozás, akik biológiailag valóban a homoszexuális pár egyik tagjának gyermekei.