Harmadik szakaszában az egyiptomi voksolás

Vágólapra másolva!
Megkezdődött a parlamenti választások harmadik és egyben utolsó szakasza Egyiptomban csütörtökön, ezúttal kilenc kormányzóságban több mint tízmillió választópolgár 136 mandátum sorsáról hoz döntést.
Vágólapra másolva!

A Nílus deltájában fekvő több kormányzóságban, a sínai és a felső-egyiptomi kormányzóságban 1774 jelölt mérkőzik meg a 136 választókerületben. A politikai iszlámot képviselő, hivatalosan betiltott, ám eltűrt Muzulmán Testvériség 49 mandátum megszerzésére tesz kísérletet. A szavazás eredményét várhatóan szerdán teszik közzé, a második, egyben utolsó fordulóra pedig hat nap múlva, december 7-én kerül sor.

A versengő pártok híveinek összecsapásaiban több százan megsérültek Kafr-es-Sejk kormányzóságban. Baltim település egyik szavazóhelyisége előtt egy baloldali ellenzéki politikus támogatóját halálosan megsebesítették rohamrendőrök, akik az ellenzék és a kormányzó Nemzeti Demokrata Párt (NDP) hívei közötti összetűzésnek próbáltak véget vetni. A biztonsági erők élestöltényeitől és könnygázgránátjaitól több tucat szavazó megsebesült a Kairótól északra fekvő településen - közölte az Egyiptomi Emberi Jogi Szervezet. Egészségügyi források megerősítették, hogy többeket golyó ütötte sebbel szállítottak kórházba. A szervezet összesítése szerint a választásokat kísérő erőszakban mostanáig három ember vesztette életét.

Forrás: EPA
Forrás: EPA

Szemtanúk arról számoltak be, hogy az érintett kormányzóságokban rohamrendőrök vették körül a szavazóhelyiségeket, és csak nagyon lassan engedték át a választókat a kordonon. Az iszlám ellenzék szerint ezzel is megpróbálták korlátozni függetlenként induló jelöltjeik bejutását a törvényhozásba. A türelmetlen szavazók több településen is összecsaptak a rendőrökkel, akik könnygázzal késztették meghátrálásra a feldühödött tömeget. Az al-Dzsazíra arab hírtévé arról számolt be, hogy előállították és másfél órán át fogva tartották a választásról Kafr-es-Sejk kormányzóságból tudósító csoportját, filmfelvételeiket megsemmisítették.

Az egyiptomi parlamentnek - népi gyűlés (madzslisz as-saab) - 454 tagja van, közülük 444-et közvetlenül választanak, tízet pedig az elnök nevez ki. A november 9-én elkezdődött parlamenti választások eddigi két szakaszának eredményei alapján nyilvánvaló, hogy a Muzulmán Testvériség megerősödött a legfőbb ellenzéki erő pozíciójában, ám továbbra sem veszélyezteti a kormányzó NDP parlamenti többségét. Az viszont kétséges, hogy az NDP megtartja-e az alkotmánymódosításokhoz szükséges kétharmados többséget.

Forrás: EPA
Forrás: EPA

A Muzulmán Testvériség eddig 76 mandátumot nyert el, több mint kétszeresét az eddig rekordszámú 36 helynek, amelyet 1987-ben ért el. A legutóbbi, 2000-ben októberében és novemberében tartott parlamenti választásokon a Nemzeti Demokrata Párt a 454 helyből 388-at szerzett meg, a Muzulmán Testvériség pedig 15-öt.

A mostani voksolás első szakasza viszonylag békés volt, kevés erőszak jellemezte. Feltehetően a Muzulmán Testvériség előretörése - jelöltjei 34 választókerületben arattak győzelmet - okozta, hogy a kormány már a második, november 20-án tartott forduló előtt lecsapott a szervezet híveire és vezetőire.

Az egyiptomi hatóságok a Muzulmán Testvériség több mint 900 szimpatizánsát vették őrizetbe az utóbbi két hétben, közülük mintegy ötszázat az elmúlt három nap alatt. A szervezet szerint ennek az a célja, hogy megzavarják választási kampányát.