Ártatlannak vallja magát a volt nyilas parancsnok

Vágólapra másolva!
Egy ausztrál lap szerint magyar illetékesek folytatnak vizsgálatot Ausztráliában népirtás gyanújával a háborús bűnökkel vádolt Polgár Lajos egykori nyilas parancsnok ügyében, a 88 éves melbourne-i nyugdíjas azonban teljesen ártatlannak vallja magát.
Vágólapra másolva!

A The Australian című újság azt írja december 1-jei, csütörtöki számában, hogy folyamatban van Polgár kihallgatása zsidók 1944 októbere és 1945 januárja között történt legyilkolása ügyében. Polgár a nyilasok egyik vezetője volt akkoriban.

A lap szerint Polgár Lajos tagadja, hogy a zsidók fogva tartására is szolgáló nyilas pártszékháznak, a Hűség Házának parancsnoka lett volna. A nyomozással kapcsolatos kérdésre válaszolva kijelentette: "Nagyon, nagyon boldog vagyok. Tökéletesen ártatlan vagyok. Soha nem követtem el semmilyen bűncselekményt."

Az Ausztráliában élő férfi "szent helyként" festette le a lapnak a Hűség Házát, és tagadta, hogy az épület alagsorában zsidókat kínoztak volna, jóllehet bizonyítékok vannak arra, hogy az épület kegyetlen börtön volt. Polgár elismerte, hogy ifjúsági vezető volt a Nyilaskeresztes Pártban, de azt mondta, hogy nem volt antiszemita.