Vesztegzár az újabb román madárinfluenzás faluban

Vágólapra másolva!
Szigorú egészségügyi vesztegzár alá helyezték azt az Al-Duna menti román falut, ahol egy elhullt pulyka teteméből vett szövetmintában kimutatták a madárinfluenza vírusát. A csendőrség elszigetelte a külvilágtól a települést, amelyet a fertőző góc felszámolásáig senki sem hagyhat el.
Vágólapra másolva!

A legszigorúbb egészségügyi vesztegzárral zárták le a Braila megyei Ciresu községhez tartozó Scarlatesti falut szombat estétől a román állategészségügyi és járvány-megelőzési főhatóság - az illetékes egészségügyi intézményekkel, a helyi közigazgatási és karhatalmi szervekkel együttműködve. Itt ugyanis laboratóriumi vizsgálatok egy elhullt pulyka teteméből vett szövetmintában kimutatta a madárinfluenza vírusát. A hírről a Rompres és a Mediafax hírügynökségek, valamint a román rádióállomások és hírtelevíziók számoltak be vasárnap.

Gheorghe Flutur román földművelési miniszter bejelentette, hogy az elhullt házi szárnyasból vett biológiai mintákat elküldik a nagy-britanniai Weybridgebe, hogy az ottani laboratóriumban kiderítsék, milyen típusú vírustól pusztult el a scarlatesti-i pulyka. Addig is, az illetékesek megkezdték a helység lakosainak beoltását az emberi influenza ellen, a faluban megkezdték az elpusztítandó háziszárnyas-állomány összeírását a tulajdonosok méltányos kártérítése végett.

A közegészségügyi és járványmegelőző hatóságok nekiláttak a település totális fertőtlenítése előkészítésének. A csendőrség elszigetelte a külvilágtól a települést, amelyet a fertőző góc felszámolásáig senki sem hagyhat el, az oda igyekvőket pedig csak akkor engedik be a faluba, ha vállalják, hogy a rendkívüli óvintézkedések feloldásáig ott maradnak. A román hatóságoknak már kipróbált eljárásaik vannak a fertőző góc vesztegzár alá helyezésében, illetőleg felszámolásában: ez a negyedik romániai település, ahol háziszárnyasokban megtalálták a madárinfluenza vírusát.