Titkos amerikai börtönt láttak Koszovóban

Vágólapra másolva!
Titkos amerikai börtön működött a koszovói Bondsteel támaszponton az Európa Tanács emberi jogi biztosa szerint 2002-ben. Ez Alvaro Gil Robles biztos szerint a guantánamóihoz hoasonló fogolytábor volt, magas drótkerítéssel körbezárt fából készült kis barakkokkal, feltételezhetően muzulmán foglyokkal.
Vágólapra másolva!

A guantánamóihoz hasonló fogolytábort látott 2002 szeptemberében a NATO fennhatósága alá tartozó koszovói Bondsteel amerikai támaszponton Alvaro Gil Robles, az Európa Tanács emberi jogi biztosa - állítja a Le Monde című francia napilap péntek délután megjelent számában.

A mértékadó párizsi újság emlékeztet: Pristinától délre, háromszáz hektáron elterülő, NATO vezette békefenntartó haderő (KFOR) amerikai egységeinek befogadására szolgáló Bondsteel támaszponton az amerikai hadsereg a KFOR legjelentősebb börtönét alakította ki.

"Egy toronyból, fentről nézve, a hely Guantánamo rekonstrukciójának tűnt kicsiben" - mondta el Gil Robles a francia napilapnak. Hozzátette: "Magas drótkerítéssel körbezárt fából készült kis barakkok. Tizenöt-húsz foglyot láttam a kis házakba bezárva, akik a guantánamói foglyokhoz hasonlóan narancssárga ruhát viseltek". A európai biztos szerint a foglyok nem voltak megláncolva, ültek, de egyeseket külön cellákba helyeztek. Voltak köztük szakállasak, és többen a Koránt olvasták. A börtön személyzetéhez tartozó egyik amerikai katonanő elárulta Gil Robles-nak: korábban a kubai Guantánamón teljesített szolgálatot.

A "ledöbbent" emberi jogi biztos látogatása másnapján kérte a fogolytábor módszereinek beszűntetését, és a Guanatánamóhoz hasonló telepek felszámolását. Elmondása szerint biztosítékot kapott arra, hogy ez egy évvel később meg is történt.

Gil Robles ugyanakkor felhívta a figyelmet: nem tudja megmondani, hogy a Bondsteel támaszpontot "az Afganisztán, Közel-Kelet, Európa és Guantánamo között közlekedő fogolyszállító CIA-repülők keretében használták-e". "Vannak, vagy voltak-e titkos börtönök a támaszponton? Milyen jogállás szerint létezik KFOR-börtön a Bondsteel támaszponton, amely azóta is működik?" - tette fel kérdéseit az európai biztos a Le Monde-ban.

A lap megjegyzi: 2002-ben Guantánamóhoz hasonlóan Bondsteelben sem volt ügyvédhez joguk a foglyoknak, ami részben a Koszovóban uralkodó jogi bizonytalansággal is magyarázható.

A Le Monde szerint a Gil Robles által látott foglyok között négy észak-afrikai származású volt, a többiek koszovóiaknak és szerbeknek tűntek. A hivatalos verzió szerint, a négy férfit a KFOR a macedón határ közelében tartóztatta le Koszovó biztonságának érdekében - írja a francia újság.