Újabb madárinfluenza-fertőzések Kanadában

Vágólapra másolva!
Újabb madárinfluenza-fertőzésekre bukkantak a kanadai hatóságok kedden Brit Columbia tartományban, ahol a H5 típusú vírust a múlt hét végén fedezték fel az ország nyugati részén fekvő tartomány egyik kacsafarmján.
Vágólapra másolva!

Miután napokkal ezelőtt az egyik példánynál a madárinfluenza egy kevésbé veszélyes változatát azonosították, a hatóságok mintegy 65 ezer kacsa levágását határozták el. Az Egyesült Államok, Tajvan Hongkong és Japán betiltotta a Kanadából származó baromfiimportot.

A szóban forgó kacsafarmon a hatóságok karantént rendeltek el. Az újabb esetekre szintén a karantén alatt álló farmon bukkantak rá, s az egészségügyi szervek ismételten hangsúlyozták: a vírus kevésbé veszélyes, emberre nem veszélyes válfajáról van szó. Azt ugyanakkor nem pontosították, hogy kedden hány fertőzött kacsát találtak.

A kanadai élelmiszer-felügyeleti hivatal vasárnap este jelentette be az ismételt vizsgálatok nyomán, hogy a vírus a kevésbé fertőző észak-amerikai H5 törzs egyik alfaja. Különbözik a H7N3 alfajtól, amely 2004-ben ugyanebben a tartományban bukkant fel, és amely miatt a térségben több millió szárnyast kellett levágni.

A H5N1 madárinfluenza-vírus egyik alfajára bukkantak két vadkacsánál a hét végén kanadai Manitoba tartományban is. A torontói egészségügyi hatóságok közölték, hogy nem arról az emberre is veszélyes vírusról van szó, amely Ázsiában ütötte fel a fejét, s eddig több mint hatvan halálos áldozatot követelt.