Nem lesz bíró a "hat láb magas pitbull"

Vágólapra másolva!
Visszalépett a főbírói jelöltségtől Harriet Miers, a Fehér Ház jogi osztályának vezetője, miután folyamatos támadások érték felkészületlensége miatt. George W. Bush amerikai elnök október 3-án jelölte a csak "hat láb magas pitbullként" emlegetett Mierst az amerikai legfelsőbb bíróság egyik megüresedő bírói posztjára, de a jelöltet az elnök kozervatív támogatói is folyamatosan bírálták.
Vágólapra másolva!

Visszaadta az amerikai szövetségi legfelsőbb bíróságba való jelölését csütörtökön Harriet Miers fehér házi jogtanácsadó. Visszalépése kínos politikai kudarc George Bush amerikai elnök számára. Az elnök közleményben jelentette be, hogy vonakodva fogadta el Miers visszalépését és megfelelő időben megnevezi új jelöltjét. Miers az elnöknek küldött levelében azzal érvelt, hogy a szenátusi jóváhagyási eljárás olyan terhet róna a Fehér Házra, amely nem szolgálja az ország érdekeit. Miers megerősítése szívós ellenállásba ütközött a republikánus párti többségű szenátusban. A szenátorok elégtelennek minősítették az írásos kérdéseikre írásban adott válaszait is.

Bush elnök október 3-án jelölte a 60 éves hajadon Mierst a nyugalomba vonuló Sandra O'Connor mérsékelt konzervatív bírónő helyére. Miers jelölését élesen bírálták az elnök konzervatív bázisának vezérei és értelmiségi hangadói, mivel a közelmúltban elhunyt, konzervatív William Rehnquist elnök utódjának kinevezett John Roberts személyével sem voltak megelégedve, bár neki sima útja volt a szenátusban, mivel felkészültségét senki sem kérdőjelezte meg. Az elnöktől ezért most azt várták, hogy tényleg vérbeli konzervatív, ismert és fajsúlyos személyiséget nevez ki. Kifogásolták, hogy az ismeretlen Miersnek sem bírói gyakorlata, sem felkészültsége nincs a feladatra, s egyetlen erénye a texasi évekig visszanyúló személyes bizalmi kapcsolata az elnökkel.

Harriet Miers volt a texasi ügyvédi kamara első női elnöke. George Bush texasi kormányzóként 1995-ben a texasi állami szerencsejáték-felügyelet élére nevezte ki személyes jogi tanácsadóját. Miers 2001-ben követte a megválasztott elnököt Washingtonba. Ő lett a Fehér Ház jogi részlegének a vezetője, amikor az ugyancsak texasi Alberto Gonzalest az elnök az igazságügyi tárca vezetésével bízta meg.