Összeütközött két hajó a Szuezi-csatornában

Vágólapra másolva!
Összeütközött egy muzulmán zarándokokat szállító egyiptomi hajó egy ciprusi teherhajóval hétfő este Port-Taufík közelében, a Szuezi-csatorna déli bejáratánál, a süllyedő személyszállító hajón kitört pánik és tülekedés következtében ketten meghaltak, mintegy negyvenen megsebesültek - közölte a rendőrség.
Vágólapra másolva!

A Szalam nevű, egyiptomi zászló alatt hajózó hajó másfélezer utasának kimenekítésében tizenkét mentőhajó vett részt. A hajó a szaúd-arábiai Dzsiddából érkezett, fedélzetén 1343 egyiptomi és 4 palesztin zarándokkal, valamint 120 főnyi személyzettel. Hétfő éjszaka sikerült az egyiptomi hajó valamennyi utasát kimenteni, egy egyiptomi férfi és egy nő kivételével, akik a tülekedés során életüket vesztették. Az utasok kimentése után a hajó elsüllyedt.

A ciprusi teherhajó a Földközi-tengerről érkezett, és a Szuezi-csatornán áthaladva a Vörös-tenger felé tartott, amikor összeütközött az egyiptomi hajóval, amely arra várakozott, hogy kiköthessen Szuez kikötőjében. Az ütközés következtében az egyiptomi hajó gépházában ötméteres rés keletkezett.

A baleset miatt nem kellett a Szuezi-csatornát lezárni.