Rakétatitkokat adtak el a brit tengerészetnél

Vágólapra másolva!
Rakétatitkokkal teli laptopot adott el egy altiszt a brit haditengerészetnél. Paul Crookes beismerte tettét, azt mondta, százezer fontos kaszinótartozását akarta kiegyenlíteni a pénzből. Az altiszt egyébként nem csak a féltve őrzött katonai titkokat lopta el: a közös kávépénzt is elsikkasztotta.
Vágólapra másolva!

Rakétatitkokat hordozó laptopot adott el a brit haditengerészet egyik altisztje: Paul Crookes fegyvermérnök beismerő vallomásában azzal magyarázta tették, hogy 120 ezer angol fontos - közel 44 millió forintos - kaszinóadóssága késztette három számítógép és más értékes alkatrészek elcsenésére és értékesítésére.

A The Daily Telegraph című brit lap szombati számában számolt be arról, hogy a manőverező robotrepülőgépek szigorúan titkos adatait a gépekkel együtt - készpénzért, illetve bizományban - elkótyavetyélő brit haditengerészt végül 24 vádpontban találták bűnösnek, köztük abban is, hogy a közös munkahelyi kávépénzből elsikkasztott 230 angol fontot. A használtszámítógépes bizományiba eladott eszközök értéke 16 ezer font volt, nem számítva természetesen a "Top Secret - for UK/USA eyes only!" (Szigorúan titkos - csak brit és amerikai használatra) feliratú katonai titkok értékét. Crookest a hadbírósági ítélet értelmében lefokozták és kirúgták a haditengerészettől, továbbá egy év katonai börtönre ítélték.

A britek maguktól talán rá sem jöttek volna, hogy néhány komputer hiányzik, ha egy magas amerikai katonai küldöttség Nortwoodban, a királyi haditengerészet manőverező robotrepülőgépek tekintetében illetékes központjában egy tengeralattjáró gyakorlatot megtekintve nem sajnálkoztak volna azon, hogy a tengerészek nem kaptak megfelelő szoftvertámogatást.

A gyanú a különben kitűnő munkatársként elismert Crookesra terelődött, aki szinte azonnal beismerte tettét és anyagi gondjait. Szavai szerint igyekezett megtisztítani a komputerek adathordozóit, de azok mégis katonai titkokkal megrakva kerültek idegen kézbe. Az elcsent gépeket végül sikerült visszaszerezni - két laptopon az altiszt még nem tudott túladni -, de szakértők szerint óriási biztonsági kockázatot jelentett a titkok kikerülése.