Az amerikai szenátus a legfelsőbb bíróság új elnökéről dönt

Vágólapra másolva!
Az amerikai szenátus jogi bizottsága hétfőn megkezdte a szövetségi legfelsőbb bíróság élére kinevezett John Roberts meghallgatását. George Bush amerikai elnök szeptember 5-én nevezte ki Roberts fellebbviteli bírót a két nappal korábban elhunyt William Rehnquist helyébe, aki csaknem két évtizeden át volt a kilenctagú testület elnöke.
Vágólapra másolva!

Bush elnök már júliusban a szövetségi legfelsőbb bíróság tagjának jelölte Robertset, akkor még a 75 éves Sandra O'Connor utódjaként, aki lemondott, de utódjának kinevezéséig ellátja feladatát. A rákbeteg Rehnquist halálával előállt új helyzetben az elnök úgy döntött, hogy inkább a testület élére jelöli kiválasztottját.

Az 50 éves Roberts szenátusi megerősítése bizonyosnak tűnik. A szenátus teljes háza négy-öt napon belül jóváhagyhatja kinevezését, és ebben az esetben ő lesz az Egyesült Államok történetének legfiatalabb szövetségi főbírája. A meghallgatáson a demokrata párti szenátorok persze meg akarják szorongatni az amerikai kultúrharc kényes témáiban, így az abortusz kérdésében a római katolikus vallású, konzervatív nézeteket valló jelöltet, a személyén azonban nem sok fogás ígérkezik. A szenátus egyetlenegy tagja sem jelentette ki kerek perec, hogy ellenzi kinevezésének a megerősítését. Az abortusz jogait védelmező szervezetek mindenesetre aggodalmuknak adtak hangot amiatt, hogy Roberts rokonszenvezhet az ennek a jognak a korlátozására törekvő áramlatokkal.

A szakmailag elismert Roberts megerősítése esetén hosszú évtizedekre rányomhatja bélyegét az amerikai jogfejlődésre, mivel a bírák elmozdíthatatlanok, kinevezésük életfogytiglanig szól. A szövetségi legfelsőbb bíróság történetének szakaszait az elnökökről nevezik el: a "Rehnquist-bíróság" 19 évig tartott, a "Roberts-bíróság" még hosszabb lehet. Bush elnöknek hivatalba lépése óta most nyílt lehetősége arra, hogy legfelsőbb bírát nevezzen ki, mindjárt kettőt is. A testületben 11 éven át nem volt üresedés.

William Rehnquist konzervatív nézeteket vallott, a visszavonuló Sandra O'Connor pedig mérsékelt konzervatívnak számít, aki gyakran töltötte be a mérleg nyelvének szerepét a testületben. Az ő utódját Bush elnök még nem jelölte ki, és a találgatások szerint esetleg nőre vagy kisebbségire esik a választása. Szóba jöhet régi texasi bizalmasa, a mexikói származású Alberto Gonzales igazságügyi miniszter is, aki nem csak a demokrata pártiaknak, de a Republikánus Párt konzervatív szárnyának sem lenne ínyére, mivel az utóbbiak szemében nem testesíti meg maradéktalanul a konzervatív értékeket.