Kevesebb esőerdőt pusztítottak el idén

Vágólapra másolva!
A brazil környezetvédelmi miniszter szerint feleannyi esőredőt pusztítottak el az utóbbi egy évben, mint korábban. A brazil kormány ugyanis kemény eszközökkel lépett fel az illegális fakitermelők ellen. A környezetvédők azonban szkeptikusak, szerintük az esőerdők biztonsága hosszú távon még nem garantált.
Vágólapra másolva!

Tavaly ötven százalékkal kevesebb esőerdőt pusztítottak el, mint az azt megelőző években - jelentette be a brazil kormány. Marina da Silva környezetvédelmi miniszter szerint az új, esőerdő-védő intézkedéseknek köszönhető, hogy 2004 és 2005 között csak 9000 négyzetkilométer erdő vált a motoros fűrészek martalékává, míg 2003 és 2004 között 18 ezer négyzetkilométernyi dzsungelt vágtak ki - írja a BBC News.

Környezetvédelmi csoportok üdvözölték a kedvező fejleményeket, ugyanakkor közölték, hogy fenntartásokkal kezelik a bejelentést. Figyelmeztettek, hogy az adatokat műholdas képek alapján becsülik, és ezek a becslések a felhők miatt 20 százalékos hibalehetőséget rejtenek magukban. Közölték azt is, hogy a szójaárak estek, ami miatt már kevésbé éri meg a termelőknek, hogy újabb szántókat hasítsanak ki az erdőkből. Emellett az erdőpusztítás csak abban a két hónapos időszakban esett vissza jelentősen, amikor a brazil hatóságok kemény eszközökkel léptek fel be az illegális fakitermelőkkel szemben.

A Greenpeace szerint még korai lenne az erdőpusztítás hosszú távú visszaszorításáról beszélni, mivel az illegális fakitermelők valószínűleg csak kivárnak. A csoport szerint az adatok legfontosabb tanulsága, hogy a kormány szigorú fellépéssel pozitív eredményeket érhet el rövid távon.