Elájultak a becsapódás előtt a ciprusi gép utasai

Vágólapra másolva!
Csak a becsapódáskor haltak meg, de már zuhanás közben elájultak a szerencsétlenül járt ciprusi repülőgép utasai. Az augusztus 14-én Athén közelében lezuhant gépen 121 ember tartózkodott, mindenki meghalt a balesetben.
Vágólapra másolva!

Egészen a becsapódásig éltek, de nem voltak eszméletüknél a szerencsétlenül járt ciprusi utasszállító fedélzetén lévők a zuhanás és a becsapódás idején - jelentették be hétfőn igazságügyi orvos szakértők. "Nyilvánvalóan mindannyiuknál hipoxémia (a szervezet oxigénhiányos állapota) lépett fel" - nyilatkozott az áldozatok boncolásán dolgozó egyik orvos a görög állami televíziónak.

Hátra van még néhány szövettani vizsgálat, amelyeknek révén minden kétséget kizáróan megállapíthatják, hogy belélegeztek-e az utasok mérgező gázokat. "Ha ezek a vizsgálatok kimutatják, hogy nem gázmérgezést szenvedtek, akkor már világos képet kapunk arról, hogy milyen állapotban voltak az áldozatok" - közölte a szakértő. Oxigénhiány többnyire akkor keletkezik repülőgépeken, ha a légnyomás szabályozásért felelős berendezés meghibásodik. Az oxigén hiánya akadályozza a világos gondolkodást, a mozgást, majd eszméletvesztéshez vezet.

Az augusztus 14-én a görög főváros közelében lezuhant repülőgép fedélzetén tartózkodó 121 ember mindegyike életét vesztette a szerencsétlenségben.