Többszáz pokolgép robbant Bangladesben

Vágólapra másolva!
Mintegy 350 pokolgép robbant szerdán Banglades különféle pontjain szinte egyidejűleg. Két ember életét vesztette, mintegy 125 megsérült.
Vágólapra másolva!

A 140 millió lakosú dél-ázsiai ország 64 jelentősebb városának mindegyikében történt robbanás, a fővárosban, Dakkában több mint egy tucat, a nagy délkeleti kikötővárosban, Csittagongban húsz. A detonációk többsége állami hivatalok, bírósági épületek, sajtóklubok mellett, vasútállomásokon és piactereken következett be - közölte a belügyminisztérium.

Mindegyik robbanószerkezet házi készítésű volt és viszonylag csekély hatóerejű. Céljuk valószínűleg inkább csak a pánikkeltés volt, mint a nagymérvű rombolás - mondta Abdul Kaijum bangladesi rendőrfőnök, hangsúlyozva, hogy kétségtelenül szervezett, összehangolt robbantássorozatról van szó. Erre vall az egyidejűség és a robbanószerkezetek nagyjából azonos felépítése is. Számos robbantás helyszínén a Dzsumatul Mudzsahidín nevű betiltott szervezet röplapjait találták meg utóbb a rendőrök. A röplapokon az iszlám törvénykezés, a saría bevezetésének követelése állt.

Ez a szervezet iszlám államot akar létrehozni a kilencven százalékban muzulmán, de világi törvények által kormányzott Bangladesben. Az idén tiltották be egy másik muzulmán szervezettel, a Dzsagrata Muszlim Dzsanatával együtt, mert e csoportok tagjai állítólag gyilkosságok, rablások, pokolgépes merényletek sorozatát követték el az utóbbi években.

Dakkában és más városokban szemlátomást megerősítették a biztonsági készültséget a robbanások után. Szinte minden nagyobb útkereszteződéshez rendőröket állítottak. A rendőrök tömegesen igazoltatják a járókelőket, és megmotozzák őket, nincs-e náluk robbanószerkezet. Tömegesen állítják le a gépjárműveket is hasonló célból, hatalmas forgalmi dugókat okozva. A hatóságok 45 gyanúsítottat őrizetbe vettek, olyan személyeket, akiknél robbanószerkezeteket találtak.

A robbanások pánikot okoztak számos városban. Az emberek igyekeztek biztonságosnak vélt helyekre menekülni, attól tartva, hogy a támadások folytatása várható. Sokan az iskolákba rohantak, hogy biztos helyre mentsék onnan gyermeküket.