Megtalálták az eltűnt kisgépet Horvátországban

Vágólapra másolva!
Megtalálták annak a magyar sportgépnek a roncsait,a mely két napja zuhant le Horvátországban. A horvát hegyimentők megtalálták a gép utasainak: egy férfinak és egy nőnek a holttestét
Vágólapra másolva!

Kétnapi keresés után vasárnap délelőtt megtalálták a második eltűnt magyar sportrepülőgép roncsait Horvátország köd borította középső, erdős területén, és meglelték a fedélzetén utazó két személy holttestét is: egy férfiét és egy nőét - közölték a horvát hatóságok.

A második szerencsétlenül járt magyar gép megtalálását a horvát légiközlekedési hatóságok közlésére hivatkozva megerősítette a zágrábi magyar nagykövetség ügyeletes diplomatája, Lestár Tibor is. Beszámolója szerint a repülőgép roncsait először a kutatást végző horvát helikopterek észlelték, azonosították a gép felségjelét, továbbá megerősítették azt is, hogy a lezuhant gépen két személy tartózkodott.

A gép roncsait a Plitvicei-tavak közelében fekvő Rastovace település térségében találták meg, nem messze attól a helytől, ahol az első magyar gép még péntek este szerencsétlenül járt. A nagykövetség információja szerint a kutatást gyalogosan végző hegyimentők egyelőre még nem értek a helyszínre.

Az első magyar gép Split előtt zivatarfelhőhöz érkezett, s még péntek este a hegyek között fáknak ütközött és felrobbant. A fedélzeten tartózkodó két férfi életét vesztette.

A vasárnap megtalált második magyar sportrepülőgép katasztrófájának közvetlen oka egyelőre nem ismeretes. Egy nyolc magyar sportrepülőgépből álló kötelék Zágrábból Brac szigetére tartott, de Split előtt zivatarfelhőhöz érkezett, ezért a kötelékparancsnok úgy döntött, hogy a gépeknek vissza kell fordulniuk és a zárai (Zadar) repülőtéren kell leszállniuk - közölte Bajkó Erika, a magyar Polgári Légiközlekedési Hatóság szóvivője, a parancsnokra hivatkozva, akivel kapcsolatba léptek Zárában. Öt gép eljutott a városi repülőtérre, ott biztonságosan landolt, egy pedig egy használaton kívüli repülőtéren kényszerleszállást hajtott végre Drnis helység közelében.

Az egyik gép a hegyek között lezuhant és felrobbant. Két utasa meghalt. A vizsgálatot végző horvát hatóságok vezetője a nagykövetséget arról tájékoztatta: információik szerint a szerencsétlenül járt repülőgép a zivatarfelhő miatt túl mélyre ereszkedett, és amikor a hegyek között hirtelen emelkedni próbált, fáknak ütközött, kigyulladt, majd felrobbant. A holttestek végleges azonosítása DNS-minták alapján folyamatban van.

Az eltűnt gép kutatását helikopterek folytatják. Az egyetlen nyom egy mobiltelefon, amelyet hívva igyekeznek bemérni, és ennek alapján próbálják beazonosítani a gép hollétét. Amennyiben mindez nem jár eredménnyel, a tervek szerint átfésülik a bosnyák-horvát határtérséget, ami nem veszélytelen a délszláv háborúból visszamaradt aknák miatt.

A szóban forgó gépek magyar repülőklubok 2-4 személyes egymotoros sportrepülőgépei, amelyek a magyarországi Kaposújlakról indultak. A gépek és az utasok adatainak pontosítása folyamatban van. A horvát hatóságok felvették a kapcsolatot mind a magyar légiközlekedési hatósággal, mind a Polgári Légiközlekedés Biztonsági Szervezetével, és kérték a segítségüket az adatok pontosításához.

A Horvátországban nyaraló Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felvette a kapcsolatot a helyi hatóságokkal, illetve a magyar nagykövetséggel, hogy tájékozódjék a balesetet szenvedettek sorsáról - mondta László Boglár kormányszóvivő. A miniszterelnök kérte a horvát illetékesektől, hogy a hozzátartozók mellett őt is tájékoztassák minden fejleményről. A kormányfő el is ment volna arra a helyre, ahol a magyar sportrepülőgép lezuhant, de a horvát hatóságok ezt nem tanácsolták neki, mivel a helyszínt nem lehet biztonságosan megközelíteni - közölte a szóvivő.