Feloldották egy korrupt ENSZ-diplomata mentességét

Vágólapra másolva!
Kofi Annan ENSZ-főtitkár feloldotta egy korrupcióval gyanúsított tisztviselő diplomáciai mentességét. A férfi állítólag 810 ezer dollár kenőpénzt fogadott el különböző cégektől, cserébe szerződéseket juttatott nekik az úgynevezett olajat élelemért program keretében.
Vágólapra másolva!

Kofi Annan ENSZ-főtitkár feloldotta egy korrupcióval gyanúsított ENSZ-tisztviselő diplomáciai mentességét, aki állítólag 810 ezer dollár törvényellenes "jutalékot" zsebelt be különféle cégektől, amelyeknek szerződéseket juttatott az iraki úgynevezett olajat élelemért program keretében. A világszervezet főtitkára amerikai ügyészi megkeresésre szüntette meg az orosz Alekszander Jakovlev, a program egykori beszerzési főhivatalnoka mentességét, akit Annan irodavezetője szerint már őrizetbe is vettek.

Az olajat élelemért program az ENSZ történetének egyik legnagyobb, 67 milliárd dolláros költségvetésű humanitárius akciója volt. Az iraki nép megsegítése céljából indították 1996-ban: a Szaddám Huszein vezette Irak, amely ellen Kuvait 1990-es lerohanása után széles körű ENSZ-szankciókat léptettek életbe, olajat adhatott el úgy, hogy a bevételt háborús jóvátételre vagy humanitárius cikkek beszerzésére fordítja. A megvesztegetési botrányok övezte program végül is elérte célját, a túlélést jelentette a 26 milliós iraki lakosság 90 százaléka számára.

Jakovlev még júniusban lemondott tisztségéről, miután felmerült a gyanú: egy az ENSZ-szel szerződéses kapcsolatban álló cégnél állást szerzett a fiának. Diplomáciai mentességét azonban nem vesztette el, mivel a világszervezet alkalmazottja maradt. Most, a mentesség feloldása után, küszöbön áll ellene a vádemelés.

A visszaéléseket vizsgáló ENSZ-bizottság azt is kezdeményezte, hogy az 1996 és 2003 közötti működött programot irányító Benon Sevan mentességét is oldják fel. Az örmény származású ciprusi diplomata a vizsgálóbizottság szerint 147 ezer dollár kenőpénzt fogadott el vállalatoktól 1998 és 2002 között. A jelentés Sevan ingatag anyagi helyzetével magyarázta a félrelépéseket. Sevan, aki 40 éven át dolgozott ENSZ-diplomataként, vasárnap lemondott tisztségéről, de kijelentette: a vádak hamisak, és ezt szerinte tudják azok, akik őt évek óta ismerik.