Vádat emeltek a július 21-i merényletekkel kapcsolatban

Vágólapra másolva!
Vádat emelt a brit rendőrség szerdán egy 23 éves férfi ellen, a július 21-i londoni merényletkísérletekre vonatkozó információk eltitkolása miatt.
Vágólapra másolva!

A londoni illetőségű Ismael Abdurahman az első személy, aki ellen vádat emeltek a brit fővárosban két hete meghiúsult öngyilkos merényletek kapcsán. A vád szerint olyan információkat titkolt el a hatóságok elől, amelyek elősegíthették volna a merénylők elfogását. A férfinak csütörtökön kell megjelennie a vizsgálóbíró előtt - közölte a rendőrség.

A július 21-i londoni merényletkísérletekben senki sem vesztette életét, miután a pokolgépek nem vagy csak részben léptek működésbe. A két héttel korábban, szélsőséges brit muzulmánok által metrókocsikban és egy emeletes autóbuszon elkövetett öngyilkos merényletekben legalább 56 ember vesztette életét, és mintegy hétszázan megsebesültek.