70 ezren sínylődnek titkos amerikai börtönökben

Vágólapra másolva!
Összesen hozzávetőleg 70 ezer ember sínylődik az Amnesty International (AI) jogvédő szervezet szerdai jelentése szerint titkos amerikai börtönökben a világ különböző országaiban. Az USA mellett Indonézia és Jordánia is működtet titkos börtönöket.
Vágólapra másolva!

A kubai Guantánamón kialakított börtöntábor csak a jéghegy csúcsa - állítja az Amnesty International. A jogvédő szervezet azt követeli Washingtontól, hogy tegye közzé, hol vannak még titkos tömlöcök, kiket tartanak ott fogva, emellett járuljon hozzá, hogy nemzetközi vizsgálat induljon. Az Amnesty International jelentése szerint titkos fogva tartási helyeket nemcsak az Egyesült Államok működtet, létrehozott ilyeneket például Indonézia és Jordánia is.

Az emberi jogi szervezet többek között azért követeli az ilyen börtönök felszámolását, mert, mint közölte, jelentős annak a veszélye, hogy ezekben a rabokat megkínozzák.