Mélyponton Bush népszerűsége

Vágólapra másolva!
Az USA Today amerikai lap által közölt közvélemény-kutatás szerint George W. Bush amerikai elnök népszerűsége mélyponton van. A júliusi felmérés szerint az elmúlt öt évben először fordult elő, hogy az amerikaiak többsége inkább elégedetlen az elnökkel.
Vágólapra másolva!

Először fordult elő George W. Bush megválasztása óta, hogy az amerikaiak több mint a fele azt állítja, hogy elégedetlen az elnökük tevékenységével. A USA Today című lap által közölt közvélemény-kutatás szerint júliusban 51 százalék mondta azt, hogy Bush elnök nem jól végzi a dolgát. 44 százalék továbbra is elégedett. A 2001

. januárjában hivatalba lépett, és tavaly újraválasztott elnök 2001. novemberében, a terrortámadások után két hónappal volt a legnépszerűbb: akkor 87 százalék értett egyet politikájával.

A felmérés szerint az amerikaiak általában is pesszimistábbak lettek idén nyáron. Csupán 40 százalékuk elégedett azzal, ahogy az országban "mennek a dolgok" és 58 százalék elégedetlen. A gazdasági helyzettel a megkérdezettek 32 százaléka elégedett, és 53 százalék úgy véli, hogy a helyzet várhatóan rosszabbodni fog.