Spanyolországban robbantott az ETA

2005.07.29. 20:24

Két kisebb pokolgép robbant pénteken az autópályákon Madridtól délre, nem sokkal azután, hogy egy baszk napilap figyelmeztetést kapott a Baszk Haza és Szabadság (ETA) szeparatista szervezettől - közölte a helyi média. Áldozatok nincsenek.

A robbantásokat akkor követték el, amikor több millió spanyol indult el a nagyvárosokból az üdülőhelyek felé augusztusi éves szabadságára. A robbantások okát a figyelmeztetők nem közölték, de elképzelhető, hogy válasz a spanyol politikusoknak, akik csütörtökön, amikor az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) bejelentette a fegyverletételt, ugyanerre szólították fel az ETA-t. Összefüggésben lehet azzal is, hogy Franciaországban csütörtökön elfogták az ETA négy feltételezett tagját, s valószínűleg kiadatás vár rájuk.

A függetlenségért indított baszk gerillamozgalom a hatvanas évek végén kezdődött, s jelenleg Európa legaktívabb ilyen mozgalma. Merényleteiben és az ellene folytatott harcban 1968 óta mintegy 850 ember vesztette életét, de az utóbbi két évben már nem voltak gyilkos támadásai. A szervezet több száz tagja van börtönben.