Vágólapra másolva!
Péntekig 740 ember vesztette életét Nyugat-Indiában az özönvízszerű esőzések miatt kialakult árvíz és földcsuszamlások következtében. A természeti katasztrófa mellett halálos áldozatot követelt egy álhír is: Bombay egy zsúfolt részén elterjedt, hogy átszakadt egy közeli védőgát, emiatt mindenki menekülni akart, a tülekedésben pedig 16 embert agyontapostak.
Vágólapra másolva!

Péntek reggelig 740 ember vesztette életét Nyugat-Indiában a monszuneső okozta árvízben, földcsuszamlásban - jelentette a CNN. A legtöbben Bombayben haltak meg, a városra ugyanis rekordmennyiségű - 940 milliméter - csapadék zúdult egyetlen nap alatt. A városban így gyakorlatilag leállt az élet, kidőlt fák és villanyoszlopok nehezítik a közlekedést, az áramszolgáltatás Bombay nagy részében szünetel, szinte mindent elöntött a víz, a tömegközlekedés is akadozik. Az üzletek, közintézmények, bankok zárva vannak, vagy csak rövid időre nyitnak ki.

Ráadásul Bombayben nem csak a természeti csapás követelt áldozatokat, hanem egy álhír is. A PTI indiai hírügynökség szerint tizenhatan haltak meg annak következtében, hogy az egyik külvárosban hatalmas tülekedés alakult ki, mert - alaptalanul - híre kelt annak: átszakadt egy védőgát a közeli Pavaj-tónál - jelentette az MTI.

Az áradás és az álhír mellett egy pokolgépes vonatmerényletben legalább 12 ember vesztette életét. Az indiai belügyi szóvivő szerint egy elhagyott bőröndbe rejtették a robbanószerkezetet a vonat egyik mosdója mellett. Összesen 41 embert kellett kórházba szállítani. A terrorakció elkövetését eddig senki nem vállalta.

MTI/[origo]