Hiába kéri, nem tartják életben orvosai a brit férfit

Vágólapra másolva!
Nincs joga azt kérnie egy halálos beteg brit férfinak, hogy mesterségesen életben tartsák orvosai, ha majd öntudatlan állapotba kerül - döntött a brit felsőbb bíróság. Az orvosok azzal érvelnek: az értelmetlen kezelést akarják elkerülni és a menthetetlen, már öntudatlan páciens szenvedéseit lerövidíteni. A beteg nem nyugszik bele a döntésbe, a brit Lordok Házához és a strasbourgi bírósághoz fordul jogorvoslatért.
Vágólapra másolva!

Joga van a brit orvosoknak ahhoz, hogy abbahagyják az öntudatlan, gyógyíthatatlan betegek mesterséges táplálását, ha már nem látják értelmét a további kezeléseknek - döntött a brit felsőbb bíróság egy súlyosan beteg férfi és a brit orvosi kamara közötti perben, másodfokon. Ezzel megváltoztatták az ügyben egy évvel ezelőtt hozott ítéletet. Az előző bírói döntés a beteg férfit védve még azt mondta ki, a páciens kérheti, hogy életben tartsák, még akkor is, ha már kómába esik és orvosai szerint hiábavaló a további kezelés - számolt be pénteki számában a The Independent című brit lap.

A 45 éves, kerekesszékhez kötött Leslie Burke, aki korábban postásként dolgozott, súlyos, gyógyíthatatlan idegrendszeri betegségben szenved. Orvosai szerint fokozatosan fog lebénulni, fizikai leépülésével együtt szellemi állapota is romlik majd, végül várhatóan kómába esik.

A bíróság szerint bizonyított, hogy Burke még sokáig ítélőképessége birtokában marad és el tudja mondani majd kívánságait orvosainak, így arról is rendelkezhet, hogy még életben tartsák. Amikor viszont kómába esik, a mesterséges táplálást orvosai abbahagyhatják.

A per előzménye, hogy a brit orvosi kamara irányelvei között szerepelt: nem tartanak életben öntudatlan, kómába esett, gyógyíthatatlan betegeket, ha ezzel csak meghosszabbítanák szenvedését. A férfi viszont harcolni kezdett azért, hogy amíg lehet, tartsák életben.

Tavaly júliusban a bíróság igazat adott a férfinak, és arra kötelezte az orvosi kamarát, hogy módosítsák irányelvüket. Az orvosi szakma megdöbbent az előző ítéleten, mert szerintük az alapvetően megváltoztathatja a beteg-orvos viszonyt: arra lehetne kötelezni az orvosokat, hogy szerintük értelmetlen kezeléseket végezzenek, ha ehhez a páciens ragaszkodik.

Ezért az orvosi kamara fellebbezett az ítélet ellen, amelyet tegnap megváltoztatott egy háromtagú bírói tanács a brit felsőbb bíróságon. Az indoklás szerint nem lehet egy beteg kérésére arra kötelezni az orvosokat, hogy olyan kezeléseket végezzenek, amelyek szerintük nem szolgálják a páciens érdekeit.

Burke a tárgyalás után újságíróknak azt mondta: természetesen csalódott, hogy nem teljesülhet kívánsága, ezért a Lordok Házához fordul jogorvoslatért. Burke részsikerként értékelte, hogy a bíróság kimondta: az az orvos, aki megtagadja az életben tartó kezelést egy olyan betegtől, aki öntudatánál van, gyilkosságot követ el.

Joyce Robins, az eutanáziaellenes brit szervezetek vezetője szerint az ítélet után rendkívüli hatalmat kaptak az orvosok a páciensek felett, eldönthetik, hogy hogyan és mikor haljunk meg. Robins szerint az ítélet óriási visszalépés, ezért nem is hagyják annyiban, Strasbourgba viszik az ügyet.