Dzsungelben érzik magukat az eperjesi romák

Vágólapra másolva!
Lopnak és hangosan zenélnek - ez a két ok, ami miatt a szlovákiai Eperjes (Presov) néhány lakója kerítést akart húzni saját házaik és a közelükben álló, főleg cigányok lakta lakótömb közé. A környéken élők többsége szóba se áll a telep lakóival, úgyhogy a romák is csak az újságból értesültek a tervekről. A cigányok tagadják a vádakat: állítják, hogy nem lopnak és szerintük a zene is csak akkor hangos, ha gyerek születik.
Vágólapra másolva!

"Nem lopunk, nem is megyünk oda" - int fejével Géza a szlovákiai Eperjes (Presov) régi téglagyáránál álló cigánytelep fölött magasodó házak felé, miközben nem messze fiatal cigánylányok szédítik az ellenőrzésre kiérkezett rendőröket. A pozsonyi Pravda múlt héten azt írta, hogy a dombon álló házak és az alattuk épült, főleg romák által lakott blokk közé fal, kerítés épül, mert a dombon lakók panaszkodnak a telepen élőkre.

A modern, de lelakott, rossz környéken álló épületet pár éve építette a presovi önkormányzat. A házba olyan, főleg cigány családokat költöztettek, akik nem tudták fizetni a lakbért vagy a közüzemi számlákat. Géza 3 éve jött az elképesztően túlzsúfolt telepre: az 1-2 szobás lakásokban 8-10 ember lakik, alig több mint a felük bejelentve, a többiek illegálisan. "Nekem két családom van, neki öt" - mutat barátjára Géza, aki szerint még így teletömve is jobb a mostani épület, mint az a hely, ahol régen laktak a város szélén.

Géza szerint annak ellenére rossz a viszonyuk a környéken lakókkal, hogy semmi bajt nem csinálnak. "Nem is állnak szóba velünk" - mondja, így a telepen élők is csak az újságban olvasták, hogy kerítést akarnak húzni közéjük és a dombon álló kertes házak közé. Presov polgármestere kedden tagadta a fal, kerítés megépítését és nyári kacsának nevezte a hírt. Ugyanakkor azt is bejelentette, hogy - engedve a dombon lakók akaratának - a korábbi tervekkel ellentétben nem épül újabb tömb a már meglévő mellé.

Bár a részleteket a romák közül senki nem ismeri, abban mindenki biztos a polgármester állítása ellenére is, hogy elzárják őket. "Még nem épült, de akarnak építeni" - mondja meggyőződéssel Géza. "Augusztusban lesz" - állítja egy másik, jól értesült helyi. Egy beesett arcú öreg cigány azt magyarázza szlovákul, hogy ha készen lesz a kerítés, akkor majd csak igazolvánnyal járhatnak a dombon álló házakhoz, a boltba, az orvoshoz és felírják a nevüket. "Láger" - foglalja össze röviden a véleményét, de mellette álló fiatal társa nevetve legyint. "Dzsungel, dzsungel" - javítja ki.

A dombon csendes kertvárosi utcák és néhány alacsonyabb lakótelepi épület áll. A környék teljesen kihalt kedden délben. Egy fiatal lány - akit álmából vertünk fel - nem csodálkozik az újsághíren. Szerinte úgy megy ez itt is, mint mindenhol máshol. A cigánytelep fölött lakók egy részének állandó problémájuk van a romákkal, folyton panaszkodnak, hogy hangosak, lopnak, a többiek egy szót sem szólnak, nem érdekli őket az ügy, nincs bajuk a lent élőkkel. Ennek ellenére - mint mondja - ő is hallott már olyanról, akinek bejárnak a kertjébe, állítólag a telep lakói.

A cigányok nem értik a vádakat. Egy középkorú férfi szerint annak ellenére szidják a romákat, hogy még a rendőrökkel is jól kijönnek. Párszor megjelennek a járőrök, körülnéznek, de 10 perc múlva már nincsenek is telepen, mert nincsen gond az ott élőkkel. Ő úgy tudja, a dombon lakók legfőbb baja az, hogy lopnak a cigányok és túl hangosan zenélnek. Szerinte ezekből a vádakból semmi nem igaz. "A zene is csak olyankor hangosabb, ha gyerek születik. De hát érthető, hogy akkor zenélünk és iszunk" - vonja meg a vállát nevetve.

Sáling Gergő
Fotó: Fábián Évi