Szélsőjobboldali izraeliek megátkozták Ariel Saront

Vágólapra másolva!
Kivonulásellenes szélsőjobboldali zsidók megátkozták Ariel Saron izraeli miniszterelnököt, mondván: "csak Isten tudja áttörni testőreinek gyűrűjét" - írta kedden az Ynet izraeli internetes hírportál.
Vágólapra másolva!

A mintegy húsz, a gázai övezeti izraeli kivonulást ellenző szélsőjobboldali egy észak-izraeli temetőben gyűlt össze a hétvégén, hogy alkalmazza a zsidó vallás misztikus ágában, a kabbalában ismert, nagyon ritkán alkalmazott halálos átkot, a pulsza dinurát.

A miniszterelnök fokozott titkosszolgálati védelemben részesül, mióta meghirdette a megszállt palesztin területeken létesült izraeli települések részleges kiürítését.

Ugyanezt az átkot ultranacionalisták kimondták Jichák Rabin néhai izraeli miniszterelnökre is 1995-ös meggyilkolása előtt. A szertartás egyik akkori résztvevőjét gyűlöletkeltés miatt elítélték.

A mintegy nyolcezer gázai övezeti telepes nagy része kész ellenállás nélkül kivonulni - közölte kedden Saul Mofaz védelmi miniszter. A telepek kiürítésének kezdetét augusztus 15-re tűzték ki. Mintegy ötezer katona kezdte meg a felkészülést kedden a feladatra, melyben a hadsereg és a rendőrség több mint ötvenezer tagja vesz majd részt. A hadsereg közlése szerint eddig a kiürítés kétezer ellenzője szivárgott be Gús Katif zsidó telepre - írta a Háárec izraeli napilap. A kiürítési terv radikális ellenzői erőszakos ellenállással fenyegetnek.