16 sérült a Tokió közelében kitört földrengésben

Vágólapra másolva!
Erős földrengés rázta meg helyi idő szerint szombat délután Japán keleti részét, legalább 16 ember könnyebben megsérült és kisebb anyagi károk is keletkeztek, szökőárveszély azonban nem áll fenn a tokiói meteorológiai intézet szerint.
Vágólapra másolva!

A meteorológiai intézet a Richter-skála szerint 6-os erősségűre módosította a korábban 5,7-es erősségűnek megadott földmozgás nagyságát, amely miatt a fővárosban rövid időre leállították a vasúti és légi közlekedést. A földlökések epicentruma 90 kilométerre a föld alatt volt a Tokió közvetlen szomszédságában fekvő Csiba prefektúra északnyugati részén.

A Tokió északi határában fekvő Szaitama prefektúrában egy bevásárlóközpont öt vevője sérült meg könnyebben, miután rájuk zuhant egy cégtábla - jelentette a Kyodo japán hírügynökség. Médiabeszámolók szerint öt további személy a fővárosban sérült meg, mert a földmozgás miatt elestek, szétrepülő üvegszilánkok vágták meg őket vagy égési sérülést szenvedtek; a további sérülések körülményei nem ismertek. A miniszterelnöki hivatalban válságtörzs alakult a helyzet felmérésére.

Tokióban egy tízméteres daru ráomlott egy épületre, megrongálva a ház tetejét, de sérüléseket nem okozott. Az Aszahi magántelevízió legalább két kisebb háztartási tűzesetről számolt be, amely a földrengés nyomán ütött ki.

A földlökéseket hosszú időn át érezni lehetett a japán fővárosban: megremegtek az épületek, a könyvek leestek a polcokról, a felhőkarcolókban megálltak a liftek, az utcákon mentőautók szirénája visszhangzott.

Tokió nemzetközi repülőterét, a Naritát és a Haneda légi kikötőt néhány percre lezárták, hogy ellenőrizzék, nem rongálódtak-e meg a kifutópályák. A Tokió és Sizuoka között közlekedő Sinkanszen szuperexpresszt óvintézkedésből átmenetileg ugyancsak leállították, akárcsak a tokiói metrót és az elővárosi vonatokat. A tokiói villamos művek közölte, hogy a fővárosban elektromos létesítmények nem rongálódtak meg az utóbbi évek egyik legerősebb földmozgásában.

Japán négy tektonikus lemez találkozópontján fekszik, ami miatt a világ egyik leginkább földrengésveszélyes térségének számít és évente több ezer földlökést szenved el, fővárosát bármely pillanatban romba döntheti egy óriási földmozgás.