Öt lövéssel terítettek le egy férfit a londoni metróban

Vágólapra másolva!
Lelőttek a londoni rendőrök egy férfit az egyik metróban péntek délelőtt. Egyes hírek szerint az áldozat a csütörtöki robbantások egyik gyanúsítottja volt. A metróközlekedést leállították, a környező utcákat lezárták.
Vágólapra másolva!

Egy férfit lelőttek a brit rendőrök a Stockwell metróállomáson pénteken délelőtt. A Sky TV tévécsatorna úgy tudja, hogy a férfi öngyilkos akcióra készült. Egy szemtanú szerint a férfinál semmi nem volt, azonban könnyű kabátot viselt, ami úgy tűnt, hogy ki van bélelve valamivel - írja a CNN.

Az utasokat evakuálták az állomásról - írja a BBC News. A beszámolók szerint a férfit három rendőr üldözte, egyiküknél pisztoly volt. A menekülő embert a földre lökték, és öt alkalommal rálőttek. "Úgy nézett ki, mint egy sarokba szorított róka. Halálra rémült" - mondta. "Kifelé, kifelé - ezt kiabálták, aztán meghallottuk a lövéseket" - mesélte egy másik szemtanú.

A metróközlekedést az érintett vonalon felfüggesztették. A környező utcákat lezárták.

A BBC News szerint a lövöldözéssel egy időben a londoni rendőrség körülzárt egy mecsetet is Kelet-Londonban. Az épületet előzőleg bombariadó miatt kiüríteték. A rendőrök azonban semmi gyanúsat nem találtak, ezért lefújták az akciót.

Csak gyújtószerkezet lépett működésbe

A CNN információi szerint a pénteken lelőtt férfi a csütörtöki robbantások egyik gyanúsítottja. A BBC News szerint is lehet összefüggés. Csütörtökön három londoni metrón és egy buszon voltak kisebb erejű robbantások. A detonációk nem okoztak nagyobb kárt, mivel csak a robbanóanyagok gyújtószerkezete lépett működésbe.

Az akcióknak egy sérültje volt, egy robbanószerkezetet megszerzett a rendőrség, a négy feltételezett robbantót pedig üldözik. Két embert már csütörtökön őrizetbe vettek, azonban őket pénteken szabadon engedték. Az akciókat az al-Kaida egyik csoportja vállalta magára.