Brit csapatokat vonnak ki Irakból

Vágólapra másolva!
Feltehetően csökkenti Nagy-Britannia Irakban állomásozó katonái számát - derül ki John Reid brit védelmi miniszter vasárnapi nyilatkozatából. Egyes feltételezések szerint a létszám a mostani 8,5 ezer közel harmadára csökkenhet.
Vágólapra másolva!

A brit védelmi miniszter elképzelhetőnek tartja, hogy országa 12 hónapon belül csökkenti Irakban állomásozó csapatainak létszámát. John Reid a CNN amerikai hírtévének azt nyilatkozta vasárnap, hogy sem Nagy-Britanniának, sem az Egyesült Államoknak nincsenek imperialista törekvései Irakban, és azt akarják, hogy az ország saját erői vegyék kézbe a biztonság iránti felelősséget.

A minisztert akkor válaszolt így, amikor azt kérték, kommentálja a hírt, amely szerint egy kiszivárgott londoni kormánymemorandumban az áll, hogy Nagy-Britannia fontolgatja iraki katonai jelenlétének 3 ezres létszámra csökkentését 2006-ban. Reid közvetlenül nem volt hajlandó az emlékeztetővel kapcsolatban nyilatkozni. London hozzávetőleg 8,5 ezer katonát állomásoztat Irakban, jobbára a békés síita délen. Az arab országban a 2003-as invázió óta 92 brit katona vesztette életét.