A Caritast fogyatékos gyermekek megrontásával vádolják

Vágólapra másolva!
A horvátországi katolikus egyház vizsgálatot rendelt el a Caritas katolikus segélyszervezetnél értelmi fogyatékos gyerekek sérelmére egy árvaházban elkövetett szexuális visszaélések ügyében - jelentette be pénteken Zágráb érseke, Josip Bozanic.
Vágólapra másolva!

"A Caritas segélyszervezetnél felmerült nehézségek arra kényszerítenek bennünket, hogy sürgősen vizsgálatot indítsunk és konkrét lépéseket tegyünk annak érdekében, hogy a zágrábi Caritas az új kihívásoknak és szükségleteknek megfelelőbb módon alakítsa szervezetét és tevékenységét" - áll Bozanic bíboros közleményében. A vizsgálat augusztus 1-jén kezdődik.

A Zágrábhoz közeli brezovicai árvaházban elkövetett állítólagos nemi visszaélések és fizikai bántalmazások ügye a múlt hónapban került napvilágra, miután az árvaház volt gondnokát letartóztatták azzal a gyanúval, hogy értelmi fogyatékos gyerekeket rontott meg ott 1995 és 1999 között. Azóta újabb gyanúsítottak - egy büntetett előéletű francia önkéntes és egy horvát szakács - ellen is eljárás indult gyermekek molesztálása miatt.

Az állami hatóságok már 2002-ben is vizsgálódtak Brezovicában, az otthon lakói és egykori alkalmazottak vallomásai alapján. Habár a nyomozás eredményei szerint elegendő bizonyíték állt rendelkezésre a vádemeléshez, akkor mégis ejtették az ügyet. Az ügy eltussolása miatt a múlt hónapban menesztették Bozica Cvjetko helyettes államügyészt.

Az ügyészség az árvaház öt pedagógusa - köztük három apáca - ellen is eljárás indítását kezdeményezte. Őket a gondjaikra bízott gyerekek fizikai és lelki bántalmazásával gyanúsítják.

A brezovicai ügy megrázta a túlnyomó többségben katolikus Horvátország közvéleményét. A katolikus egyház elítélte az állítólagos visszaéléseket.