Vágólapra másolva!
A trópusi viharból időközben hurrikánná erősödött Emily lecsapott a Karib-szigetek délkeleti részéhez tartozó Grenadára helyi idő szerint csütörtök reggel; letépte a főváros, St. George's újonnan épült fő kórháza műtőjének tetejét, súlyosan károsította a termést, és áradást okozott a két legnagyobb városban.
Vágólapra másolva!

A szerdán még trópusi viharként érkező Emily szelei az óránként 90-95 kilométeres sebességűről csütörtökre óránként 150 kilométeressé erősödtek, és óránként 30 kilométert haladnak nyugat felé. A forgószél leginkább Grenadát sújtotta, a fő szigeten St. Patrick's és St. Andrew's északi településeket, valamint a fő szigettől távolabb eső Carriacou és Petite Martinique szigeteket - közölték a helyi hatóságok.

Az ország még helyre sem állította a tavalyi Ivan hurrikán okozta károkat - sok épületnek máig nincs új teteje - , máris újabbak keletkeztek. A forgószél ezúttal leszakította több közintézmény és magánház, valamint Carriacou szigetén az egyetlen kórház tetejét is. Mintegy 1600 embernek ideiglenes szállásra kellett költöznie.

Áradás sújtja Trinidad nagy részét, legalább egy házat elsodort a víz. A Holland Antillák kormánya vihart jelzett előre Bonaire, Curacao és Aruba szigetekre, és viharjelzést adtak ki Venezuela északi partjának egy részére is.

A miami viharjelző központ szerint az Emily középpontja közép-európai idő szerint csütörtök 14 órakor 135 kilométerrel volt Grenadától északnyugatra. Az Emilyt közvetlenül megelőző Dennis hurrikánnak Haitin legkevesebb 25, Kubában pedig 16 halálos áldozata volt.