Vágólapra másolva!
Az Emilynek elnevezett trópusi vihar a Kis-Antillák déli szigetei felé tartott szerdán, és félő, hogy erősödni fog, illetve hogy heves esőket zúdít az útjába kerülő területekre - jelentette a miami viharjelző központ.
Vágólapra másolva!

Martinique, a Dominikai Közösség, Barbados, Trinidad és Tobago szigeteire, valamint Venezuela északkeleti partjainak egy részére 7-15 centiméternyi csapadék hullhat, a hegyvidékekre azonban akár 30 centiméternyi is, ami áradást, földcsuszamlást, sárfolyamot idézhet elő - figyelmeztetett az Egyesült Államok országos előrejelző központja.

Közép-európai idő szerint szerdán 14 órakor az Emily óránként 32 kilométeres sebességgel nyugat felé tartott, de az iránya a következő 24 órában nyugati-északnyugatira változhat, és a nap végére közel juthat a Kis-Antillákhoz. A vihar tartósan óránként 95 kilométeres sebességet megközelítő szeleket szállít, és könnyen előfordulhat, hogy ciklonná alakul, még mielőtt elérné e szigetcsoportot - jelezte a miami intézet.

Trinidadon és Tobagón, Grenadán, a Grenadine-szigeteken, Saint Vincenten és Saint Lucián máris ciklonriadót fújtak, Martinique-on pedig viharjelzést adtak. Az Emily már az ötödik trópusi vihar a júniustól novemberig tartó atlanti-óceáni hurrikánidényben.