Hatalmas terrorellenes akció indul Olaszországban

Vágólapra másolva!
Nagyszabású terrorellenes akciót indítottak az olasz hatóságok. 200 helyszínt ellenőriznek, főleg illegálisan tartott fegyvereket és a hatóságokkal már összeütközésbe került iszlám szélsőségeseket keresnek. Többek között ezzel szeretnék megelőzni, hogy Nagy-Britanniához hasonlóan Olaszországot is terrortámadás érje.
Vágólapra másolva!

Egész Olaszországot behálózó terrorizmus-megelőző razzia kezdődött szerdán a hajnali órákban. A rendőrség és a csendőrség egységei 200 helyszínen tartanak házkutatásokat - közölte az olasz belügyminisztérium. Sok házkutatást tiltott fegyverviselés miatt kezdeményeztek.

Az akció részleteit nem árulták, de annyit tudni lehet, hogy a célpontok elsősorban az országban élő iszlám radikálisok és köreik lesznek. Különösen intenzív razziát terveznek Rómában és az északi nagyvárosokban, mindenekelőtt Milánóban és Torinóban.

A La Repubblica című lap internetes kiadása szerint olyanokat is ellenőriznek, akikkel szemben ugyan nem áll fenn konkrét gyanú, de már kihallgatták őket valamilyen iszlám indíttatású terrorcselekmény kapcsán. Hatósági akciókat terveznek továbbá Nápolyban és Szicíliában is.

Újabb terrorfenyegetés Dániában/nagyvilag/20050713ujabb.htmlÖngyilkos merénylők voltak a londoni robbantók/nagyvilag/20050713ongyilkos.html

Az akcióra azt követően került sor, hogy Giuseppe Pisanu belügyminiszter bejelentette, a terrorizmus "Olaszország ajtaján dörömböl", és felszólította a parlamentet, hogy szigorítsák meg a biztonsági intézkedéseket, hogy ne az ország legyen a következő célpont. Pisanu többek között a határok szigorúbb őrzését, és az őrizetesek előzetes letartóztatásának 12 óráról 24 órára való növelését szorgalmazta.

A lépésekre a múlt heti londoni bombamerényletek miatt került sor. Nagy-Britannia és Spanyolország egyaránt támogatta az Egyesült Államokat az Irak elleni háborúban, és azóta mindkét állam ellen követtek el jelentős terrortámadást. A háborút Olaszország is támogatta, ezért nagy a félelem, hogy ők lesznek a terroristák következő célpontja.