Megkötötték az első spanyol melegházasságot

Vágólapra másolva!
Megkötötték az első olyan házasságot Spanyolországban hétfő este, amelyben két férfi kelt egybe, egy héttel a melegházasságot engedélyező törvény életbe lépése után.
Vágólapra másolva!

A fővároshoz közeli Tres Cantos helységben harminc éve tartó együttélését legalizálta Carlos és Emilio. A párt az ellenzéki konzervatív Néppárt (PP) irányítása alatt álló városi tanács egy baloldali tagja adta össze. A férfiak az elsők között adták be a polgári esküvőhöz szükséges okmányokat július 4-én, azon a napon, amikor a radikálisan megreformált családjogi törvény életbe lépett.

A legfrissebb, vasárnap közzétett felmérés szerint a spanyolok nagy többsége, 62 százaléka "nagyon" vagy "meglehetősen" helyesli az egyneműek házasságának törvényesítését, és csak a megkérdezettek 25 százaléka utasította el azt kisebb-nagyobb eltökéltséggel. Kis többségben vannak ugyanakkor azok, akik ellenzik, hogy az egynemű házaspárok gyermeket is örökbe fogadjanak.

A konzervatív Néppárt az alkotmánybíróságon tervezi megtámadni a melegházasságról június 30-án nagy többséggel megszavazott törvényt, amely a katolikus egyház dühödt reagálását váltotta ki. A Vatikán felszólította spanyolországi híveit, hogy minden törvényes eszközzel akadályozzák meg egynemű házasságok létrejöttét.

A spanyol szocialista kormány liberális társadalmi reformjaival a katolicizmus egyik hagyományos fellegvára "esett el". Eddig a világ négy államában engedélyezték azonos nemű párok házasságát, sok európai országban az együttélés házassághoz hasonló valamely formáját legalizálták.