Még keresnek magyarokat Londonban

Vágólapra másolva!
Hat új magyar név került fel a keresendő személyek listájára a londoni közlekedési hálózat ellen intézett terrortámadások után. A King's Cross és a Russell Square között, a Piccadilly Line-on felrobbantott metrószerelvényről újabb holttesteket hoztak ki a mentőegységek. A brit rendőrség arra kéri a londoniakat, hogy adják át a merényletkor, illetve az azt követően készült fotóikat, videófilmjeiket.
Vágólapra másolva!

A londoni magyar nagykövetség tájékoztatása szerint egy négytagú családot kerestet a családfő testvére Magyarországról, de a család nagy valószínűséggel nem Londonban, hanem vidéken tartózkodik. Egy további személyt, aki munkavállalás céljából utazott Nagy-Britanniába, az édesanyja kerestet, mert napok óta nem sikerült elérnie. A keresett személy azonban az édesanya tájékoztatása szerint valószínűleg továbbutazott Nagy-Britanniából Spanyolországba. A magyar keresőlistára vasárnap felkerült hatodik személyt időközben megtalálta a konzulátus. A magyar diplomáciai képviseletnek az a véleménye, hogy a keresőlistára vasárnap felkerült hat magyar állampolgár egyike sem érintett a csütörtöki londoni merényletekben - mondta egy nagykövetségi illetékes az MTI-nek.

A mentőalakulatok újabb holttesteket hoztak ki a londoni földalatti alagútjának a Russel Square állomás közelében lévő, nehezen megközelíthető szakaszából, illetve az ott rekedt metrószerelvényből - közölte Andy Trotter, a londoni közlekedési rendőrség képviselője. Ezzel azonban nem változik az ismert halálos áldozatok korábban közölt száma (49), mert ezekről a holttestekről már korábban is tudtak és bejelentést tettek a hatóságok. Csupán arról van szó, hogy a veszélyes szakaszon, hatvan fokos hőségben, roppant nehézségek között dolgozó mentőbrigádoknak mostanra sikerült felszínre juttatniuk e holttesteket. Az aktuális információk szerint 49-en haltak meg és 700-an sérültek meg a londoni merényletben. A kórházakban 65 embert kezelnek, közülük 15 sérültnek súlyos, életveszélyes az állapota. Trotter közölte, a mentőegységek folytatják a kutatást a Russell Square és a Tavistock Square között felrobbantott 30-as autóbusz környékén.

Egyelőre csak egymásnak ellentmondó információk vannak a Londonban elkövetett merényletek elkövetőivel kapcsolatban. A rendőrség ezért most a lakosok segítségét kéri. Létrehoztak egy külön e-mail címet, hogy ide küldhessék a londoniak a terrortámadáskor készült fotóikat. A londoni rendőrkapitány szerint nagy segítséget jelenthetnek a képek. Az anti-terrorista telefonvonalra eddig 1700 bejelentés érkezett, a londoni rendőrség főparancsnok-helyettese, Brian Paddick szerint van köztük néhány kifejezetten hasznos is.

Forrás: MTI
Musztafa Szetmarian Nasszer az egyik gyanúsított

Bár a merényletek által sújtott területeken továbbra sem indulnak el a metrószerelvények, a londoni tömegközlekedés mindenhol máshol újraindul hétfőn. Megnyitnak az iskolák is. Ahogy Brian Paddick fogalmazott: "London újra megnyit az üzlet előtt".

Vasárnap az egyházi vezetők közös nyilatkozatot adtak ki, amelyben elítélték a támadásokat. Sheikh Zaki Badawi, a Muszlim Tanács vezetője közölte: a merényletek mélységesen idegenek az iszlámtól. A canterbury érsek szerint tévedés egy közösséget azzal vádolni, hogy annak tagjai hajlamosabbak az erőszakra.

Vasárnap misét tartottak az áldozatok emlékére az egyik megtámadott metróállomáshoz közeli templombann. A misén emberek százai vettek részt. Kedden kétperces csenddel emlékeznek majd az áldozatokra Nagy-Britanniában, a későbbiekben emlékművet kapnak.

MTI/[origo]