Egy marokkóit gyanúsítanak Londonban

Vágólapra másolva!
Egy marokkói származású gyanúsítottat keres a brit rendőrség a több mint ötven halálos áldozatot követelő londoni merényletek után. A férfi állítólag a madridi terrortámadással is összefüggésbe hozható. Közben egy, az al-Kaida terrorszervezethez tartozó csoport magára vállalta a londoni robbantásokat.
Vágólapra másolva!

A brit hatóságok számos ország hírszerző szolgálatától, illetve rendőrségétől kértek információkat egy marokkói férfiről, aki feltehetőleg összefüggésbe hozható a londoni robbantásokkal. A férfit korábban már elítélték Marokkóban, mert bebizonyosodott, hogy részt vett a 2003-as casablancai terrorcselekményekben, amelyek 44 halálos áldozatot követeltek. A marokkói férfi állítólag összefüggésbe hozható a madridi terrortámadással is. Mohammad al-Gerbouzi jelenleg Nagy-Britanniában élvez menedékjogot, de a robbantásokat követően nyomtalanul eltűnt Londonból - írja a The Independent című brit lap.

Német és francia titkosszolgálati információk szerint Al-Gerbouzi kapcsolatban áll Abu Muszab az-Zarkávi terrorista vezérrel, sőt a tavalyi madridi terrortámadások után egy spanyol bíró Oszama bin Ladennel, az al-Kaida terrorszervezet vezetőjével is kapcsolatba hozta őt. A The Independent által idézett bíró szerint állandó kapcsolatban van egy olyan férfival, akit az újság Oszama bin Laden európai követeként említett.

Újabb terrorszervezet vállalta magára a merényletet

Egy, az al-Kaida terrorszervezethez tartozó csoport, az Abu Hafsz al-Maszri Brigádjai - Európai Hadosztály szombaton egy internetes oldalra kitett közleményében vállalta magára a londoni robbantásokat. Abu Hafsz al-Maszri az al-Kaida egyik vezetője volt, Afganisztánban esett el. A csoport a szombati közleményben azt állította, hogy "a hitetlen fővárosban, Londonban" - csapást csapásra mért, aminek halottai és sebesültjei vannak. Ezzel a második szervezet vállalta magára a több mint 50 halálos és mintegy 700 sebesült áldozatot követelő terrorcselekmény elkövetését. Nem sokkal a merényletek után csütörtökön a magát az al-Kaida-hálózat tagjának nevező csoport, az "al-Kaida Szervezet - Európai Dzsihád" jelentkezett végrehajtóként egy, az iszlám fundamentalistákkal szoros kapcsolatban álló honlapon. Ennek az üzenetnek sem lehetett megállapítani a hitelességét.

Szinte egyszerre robbantak a pokolgépek

A korábbi adatoktól eltérően gyakorlatilag egyszerre történt a londoni metróban végrehajtott három robbantás - közölte szombaton a Scotland Yard. A londoni rendőrség főparancsnok-helyettese, Brian Paddick sajtótájékoztatóján azt mondta: a három pokolgép alig 50 másodperc különbséggel, helyi idő szerint csütörtök reggel 8.50 óra után pár perccel lépett működésbe. Paddick szerint valószínűsíthető, hogy a bombák összehangolt időzítő berendezésekkel voltak felszerelve, de továbbra sem zárható ki, hogy az elkövetők "saját kezükkel hozták működésbe" a robbanószerkezeteket. A brit sajtóban komoly teret kapott az a feltételezés, hogy öngyilkos merénylet történt.

A merényletekhez nagyerejű robbanóanyagot használtak, nem házilagos készítésű szerkezeteket - mondta szombaton a Scotland Yard harmadik embere. Brian Paddick azt nem tudta megmondani, vajon katonai, vagy ipari célú volt a robbanóanyag.

Londont csütörtök reggel érte terrortámadás: a metrót három robbanás rázta meg és egy emeletes buszt is felrobbantottak. A rendőrség legutóbbi tájékoztatása szerint bizonyítottan legalább 49-en haltak meg a merényletben, de a Scotland Yard is tényként közölte, hogy az áldozatok valós száma bizonyosan meghaladja az ötvenet.

Londonban pénteken részlegesen helyreállt a tömegközlekedés, a robbantásoktól legsúlyosabban érintett metrószakaszok azonban hetekig zárva lesznek. A hatóságok változatlanul óvták a lakosságot a belváros megközelítésétől. A metróvonalak többségén elindult a forgalom, de a támadásoktól érintett szakaszok és állomások továbbra is zárva voltak, és a szerelvényeken a megszokott tömeg töredéke utazott csak, több tízezren a gyaloglást választották.

További merényletektől tartanak

A szombati brit sajtó szerint az elhárítás attól tart, hogy a csütörtöki merényletért felelős terrorista sejt újabb akcióra készül. A The Times által név nélkül idézett, magas rangú biztonsági illetékes szerint az elkövetők változatlanul szabadlábon vannak, és ismét lesújthatnak. A vezető napilap forrásai szerint az esetleges ismétlés beleillene az al-Kaida terrorhálózat eddigi európai akcióinak stílusába. Másfél éve az isztambuli brit konzulátus és a brit HSBC bank helyi központja elleni összehangolt merénylet előtt öt nappal a város két zsinagógája ellen hajtottak végre támadást. A tavalyi, 191 halálos áldozattal járó madridi vonatrobbantás után nem egészen egy hónappal a spanyol fővárost Sevillával összekötő nagy sebességű vasúton sikerült elejét venni egy pokolgépes merényletnek - áll a szombati The Timesban.