Lemondott a román kormány

Vágólapra másolva!
Lemondott Calin Popescu Tariceanu kormánya Romániában. Az országban előre hozott  választásokat írnak ki. A politikai válság oka, hogy a román alkotmánybíróság visszaküldte a parlamentnek a tulajdonviszonyok és az igazságszolgáltatás reformjára vonatkozó törvénycsomagot. A döntés elodázza az Európai Unió által követelt igazságügyi reformot, amely feltétele Románia 2007-es EU-csatlakozásának.
Vágólapra másolva!

Előre hozott választásokat sürgetett a kormánya lemondási szándékát bejelentő Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök, aki visszavonhatatlannak mondta döntését, amelyről tájékoztatta Traian Basescu államfőt. A politikai válságot az okozta, hogy a román alkotmánybíróság visszaküldte a parlamentnek a tulajdonviszonyok és az igazságszolgáltatás reformjára vonatkozó törvénycsomagot. Ez elodázza az Európai Unió által követelt igazságügyi reformot, amely feltétele Románia 2007-es EU-csatlakozásának.

"Kormányom lemondásával ismét a választópolgárokhoz fordulunk, hogy az döntsön, mi történjen a továbbiakban, mert az alkotmánybíróság lényegében megcsonkította az igazságszolgáltatás megreformálását szolgáló jogszabály tartalmát, és gyakorlatilag megakadályozta, hogy a jelenlegi kabinet folytassa a reformfolyamatot" - mondta Tariceanu.

Tariceanu rámutatott: a leállított reformmal Romániának semmi esélye sincs rá, hogy olyan kedvező megítélésbe részesüljön az EU részéről, amely lehetővé tenné az ország 2007. január elsejei csatlakozását az unióhoz. Ebben a helyzetben egyetlen megoldás létezik: a kormány lemondásával ismét a választópolgárok elé állunk, és várjuk döntésüket - mondta, majd hozzátette: csak a választók szavazata döntheti el, hogy Románia tovább akar-e haladni az igazságszolgáltatás megreformálásának útján, vagy továbbra is fenn akarja tartani az eddigi "elaljasodott rendszert".

A taláros testület valójában a bíróság az ingatlan-visszaszolgáltatásra vonatkozó jogszabályt teljes mértékben alkotmányosnak ítélte, az igazságszolgáltatás reformjára vonatkozó törvény két fejezetében azonban alkotmányellenesnek talált négy rendelkezést. Mégpedig a legfelsőbb bírói tanács (CSM) tagjait érintő rendelkezéseket, miszerint a tanács tagjai nem folytathatnak bírói vagy ügyészi tevékenységet, a vezető tisztséget betöltőknek pedig választaniuk kell a két funkció között. A bírák statútumában alkotmányellenesnek találta a testület azt a rendelkezést, amely tiltja, hogy a nyugdíjkorhatár betöltése után továbbra is tisztségben maradhassanak. A román alkotmány ugyanis előírja, hogy ha egy ügyész vagy bíró el is éri a nyugdíjkorhatárt, tisztségben maradhat mandátuma végéig.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) megpróbál olyan megoldást találni a jelenlegi román belpolitikai helyzetben, hogy szolidárisan cselekedjék a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és Demokrata Párt (PD) szövetségével - jelentette ki Markó Béla csütörtökön.

Markó kiábrándítónak nevezte a román alkotmánybíróság szerdai döntését, amely leállítja a román igazságszolgáltatási rendszer reformját, és lefékezi Románia csatlakozását az Európai Unióhoz. Ami pedig a román kormányfőnek azt a csütörtöki bejelentését illeti, miszerint az alkotmánybíróság szerdai döntése után kialakult helyzetből nincs más kiút, mint kormányának lemondása, az előre hozott választások kiírása, Markó úgy vélekedett: Tariceanunak mérlegelnie kellett volna a kabinet lemondásának a következményeit is.

Markó szerint az előre hozott választások nem kellene, hogy késleltessék az ország uniós csatlakozását. Ha ezekre végül mégis sor kerülne, az RMDSZ - csakúgy, mint eddig is tette - saját listákkal indul a választásokon - mondta Markó.