Elengedték az amerikaiakat Fehéroroszországban

Vágólapra másolva!
Bírság ellenében elengedték pénteken azt a több mint húsz amerikai állampolgárt Fehéroroszországban, akit előző este azért állítottak elő, mert bejelentés nélkül tartózkodtak az ország területén - közölte a minszki belügyminisztérium tájékoztatási osztálya.
Vágólapra másolva!

A tárca tájékoztatása szerint a 23 amerikai Minszk megye egyik falujában, egy turistaházban tartózkodott. Egy társadalmi szervezet meghívására érkeztek Fehéroroszországba, de megsértve a helyi idegenrendészeti előírásokat, elmulasztották a bejelentkezést.

Az esetről jegyzőkönyvet vettek fel, az amerikaiakat fejenként mintegy 12 dollárnak, a meghívó szervezetet 120 dollárnak megfelelő pénzbüntetésre ítélték.

Nyolc hónapi szabadságvesztés után pénteken amnesztiával szabadlábra helyezték Alekszandr Vasziljev ellenzéki politikust. Vasziljev távozásakor felhívta a figyelmet, hogy több ellenzéki társa - közöttük Mihail Marinics, aki 2001-ben Lukasenko ellenfele volt az elnökválasztáson, valamint Valerij Levonyevszkij vállalkozó - továbbra is börtönben sínylődik.

"Segíteni szeretnék nekik, mivel tudom, mit jelent fehéroroszországi börtönben ülni, és folytatni kívánom harcomat a fehéroroszországi szabadságért és demokráciáért" - jelentette ki az ellenzéki politikus a börtönből távozva.

Vasziljevet és Levonyevszkijt 2004 szeptemberében ítélték el, mivel tüntetéseket szerveztek a nyugat-fehéroroszországi Hrodnában és röplapokban bírálták Alekszandr Lukasenkót. Levonyevszkij nem részesült a nácizmus felett aratott győzelem 60. évfordulója alkalmából kihirdetett közkegyelemben, mivel a bíróság szerint ő volt a "közrend megzavarásának" fő szervezője.