Washington emelte az éberségi fokozatot

Vágólapra másolva!
Az amerikai kormány megemelte a terrorveszélyre figyelmeztető éberségi fokozatot a tömegközlekedésben és a vasútvonalakon, a légi közlekedésben viszont nem változtattak az elővigyázatosság érvényben lévő szintjén - jelentette be Michael Chertoff amerikai belbiztonsági miniszter csütörtökön, néhány órával a véres londoni robbantásos merényletsorozat után.
Vágólapra másolva!

Chertoff washingtoni sajtóértekezletén elmondta: a londoni merényletek miatt az eddigi sárga helyett az ötfokozatú színskálán eggyel magasabb készültségi szintnek megfelelő narancssárga szintet léptették életbe. Ez kizárólag a városi tömegközlekedésre és a vasúti személyszállításra vonatkozik, a légi közlekedést nem érinti.

Chertoff mindazonáltal hangsúlyozta, hogy az amerikai hatóságok nem rendelkeznek olyan hitelt érdemlő információval, amely azt sugallná, hogy az Egyesült Államokban küszöbönálló terrorcselekmény veszélyével kellene számolni.

Az Egyesült Államokban utoljára tavaly augusztusban rendeltek el narancssárga éberségi fokozatot a New York-i pénzintézetek környékén, New Jersey északi részén és a szövetségi fővárosban, Washingtonban. A készültséget novemberben visszaállították a sárga szintre.

A 2001. szeptember 11-i terrortámadások után bevezetett színskálán még sosem volt érvényben a két alsó fokozat, a zöld és a kék, illetve a legfelső, a legnagyobb veszélyt jelző piros. Az egész országban a sárga (emelt) elővigyázatossági fokozat van érvényben, amelyet fontos események, évfordulók előtt a megnőtt terrorveszélyt jelző hírszerzési adatokra hivatkozva a narancssárga (magas) szintre szigorítanak. A kivétel New York, ahol egyfolytában a narancssárga színkód van érvényben.