Agyonlőttek két fegyverest Dagesztánban

Vágólapra másolva!
Agyonlőttek két fegyverest a dagesztáni rendőrök kétórás tűzpárbajban szerda reggel az Oroszországhoz tartozó észak-kaukázusi köztársaság fővárosában, Mahacskalában; egyikük az elmúlt hónapokban elkövetett terrorcselekményekkel gyanúsított Raszul Makasiripov volt, a másik pedig Samil Bászájev csecsen hadúr egyik harcostársa - közölte Andrej Novikov orosz belügyminiszter-helyettes. A tűzharcban egy harmadik támadó, valamint egy rendőr is megsebesült - közölte a rendőrség.
Vágólapra másolva!

A Csecsenfölddel határos észak-kaukázusi Dagesztánban az utóbbi időben megsokasodtak az - általában iszlám fegyvereseknek tulajdonított - terrorakciók. Kedden legalább hárman meghaltak, és többen megsérültek egy mahacskalai rendőrőrs ellen elkövetett robbantásban. A nyomozás legfrissebb adatai szerint a pokolgép hatóereje 5 kilogramm TNT-vel volt egyenlő.

Múlt pénteken szintén nagy erejű robbanószerkezet lépett működésbe Mahacskalában, a városi közfürdő bejárata előtti téren; tizenegy belügyi katona életét vesztette, húszan súlyosan megsebesültek, köztük hat polgári személy. A merénylet elkövetését a Makasiripov vezette Sariat csoport vállalta magára szombaton.

Szerdára virradóra robbanás rongálta meg a fő dagesztáni földgázvezetéket, aminek következtében egyes térségek gázellátás nélkül maradtak.