Zimbabwéban vidékre telepítették a munkanélkülieket

Vágólapra másolva!
A munkanélküliek műveljenek földet ahelyett, hogy az amúgy is zsúfolt városi szegénynegyedek népességét duzzasztanák - így indokolta hétfőn egy fokvárosi nemzetközi konferencián Morris Sakabuya zimbabwei lakásépítési miniszter kormányának azt a nemzetközileg hevesen bírált eljárását, hogy több százezer városi munkanélkülit erővel vidékre telepíttetett az ország nagyvárosainak szegénynegyedeiből.
Vágólapra másolva!

A miniszter érvelése szerint az intézkedéssorozat egy régóta előkészített településpolitikai ésszerűsítés része, s az tette szükségessé alkalmazását, hogy "ijesztő mértéket öltött" a falusi népesség városba áramlása.

Azok a kitelepítettek, akik nemrégiben költöztek a városba, és még lakható házuk van vidéken, azok saját régi házukba kerülnek vissza. Akiknek nincs lakható házuk vidéken, azok egyelőre átmeneti táborokba kerülnek a városok környékén, és ottani gazdaságokban kapnak munkát.

Az áttelepítési politika keretében 250 ezer új házat építenek vidéki területeken, hogy az átmeneti táborok lakosait tartósan elhelyezhessék - fejtegette kormányának elképzelését, amely sok országban felháborodást váltott ki, az Afrikai Unió most zajló csúcsértekezletének részvevői azonban tartózkodtak Harare bírálatától.