Vágólapra másolva!
Furcsa einstand foglalkoztatja a világ és az amerikai közvéleményt. A szóbeszéd tárgya egy gyémántgyűrű, amelyet a New England Patriots amerikaifutball-csapat nyert és annyira megtetszett az orosz államelnöknek, hogy kamerák előtt egyszerűen zsebre tette.
Vágólapra másolva!

Vlagyimir Putyin orosz elnök a szentpétervári Konsztantyin-palotában találkozott Robert Krafttal, a Kraft vállalatcsoport vezetőjével, aki mellesleg a New England Patriots amerikaifutball-csapat tulajdonosa is.

A hivatalos gazdasági megbeszélések mellett a csapattulajdonos eldicsekedett Putyinnak csapata szereplésével. A Patriots nyerte az idei bajnokságot, a sikerért egy 124 briliánssal kirakott gyűrűt kaptak. Az ékszert a találkozó végén Kraft megmutatta Putyinnak, aki azt ujjára próbálta, majd zsebre tette, és távozott.

Az amerikai és az orosz sajtó napokig találgatta, vajon Kraft az elnöknek ajándékozta-e a gyűrűt, míg végül az amerikai milliárdos június 30-án nyilatkozott az ügyről. E szerint látta, hogy az elnöknek nagyon tetszik az ékszer, ezért elhatározta, hogy az orosz nép és Putyin iránti tiszteletének és nagyrabecsülésének jeleként neki ajándékozza.

Az elnöki hivatal egyik illetékese közölte: Putyin a Kreml könyvtárában tette le a gyűrűt, ahol a külföldi ajándékokat őrzik.

[origo] - mti